Egy év alatt 105 szlovák veszítette el az állampolgárságát

Infostart
2011. augusztus 5. 19:12
Szlovákiában egy év alatt több mint százra emelkedett azoknak a száma, akik a volt Fico-kormány állampolgársági törvénye miatt elvesztették szlovák állampolgárságukat.

A jelenleg érvényes jogszabály szerint elveszíti eredeti állampolgárságát az a szlovákiai, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. Robert Fico kormánya a határon túli magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar lépésre válaszul módosította a szlovák törvényt, melyet eddig - ígéretei ellenére - a mostani, kabinet sem változtatott meg.

A pozsonyi Új Szó értesülése szerint a szlovák állampolgárságát elvesztő 105 személyből csak kilencen vették fel a magyar állampolgárságot. A legtöbben, 42-en cseh állampolgárok lettek, tizennyolcan németek, tizenhatan pedig osztrákok. Kilencen brit, öten amerikai, hárman holland állampolgárságot vettek fel, egy-egy személy pedig olasz, kanadai és ukrán állampolgárságot kapott.

Az Új Szó úgy tudja, hogy a szlovák belügyminisztérium a magyar állampolgárság felvétele miatt eddig kilenc embert törölt a szlovák állampolgárok jegyzékéből, négy férfit és öt nőt. Õk vagy bejelentették, hogy felvették a magyar állampolgárságot, vagy megbizonyosodtak erről a hatóságok - azt a lap nem részletezi, hogy ezt milyen módon tették.

A lap szerint, míg sokan valószínűleg titkolják kettős állampolgárságukat, mások nyíltan deklarálják, hogy nem hiányzik nekik a szlovák. Utóbbiak közé tartozik a dunaszerdahelyi Cséfalvay Pál is, aki levélben tájékoztatta a belügyminisztériumot, hogy júniustól már magyar állampolgár. "Elegem van Önökből, isten veled, szlovák állam" - írta. A belügyi tárca nem kívánta kommentálni a levelet.

Az állampolgársági törvény módosítását a szlovák kormánykoalíció őszre ígérte, több kormánypárti politikus viszont máig kételkedik abban, hogy sikerül enyhíteni a jogszabályt, mivel a koalíció nem egységes a kérdésben, sokan ellenzik a törvény szigorának enyhítését.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást