Várják a kelet-közép-európai munkaerőt Németországban

Infostart
2011. augusztus 2. 06:05
Negyed évvel az után, hogy feloldották a 2004-ben csatlakozott uniós országokkal szembeni németországi megkötéseket, Berlinben keserűen állapították meg, hogy nem nagy az érdeklődés az ottani munkalehetőségek iránt. Pedig a szakemberhiány miatt a németek komoly reményeket fűztek a derogáció megszüntetéséhez.

Május elseje óta kereken 33 ezerrel nőtt a 2004-ben csatlakozott uniós országokból jelentkező munkakeresők száma Németországban, de a legtöbben szezonális, főleg mezőgazdasági munkára érkeztek.

Pedig az egészségügyben súlyos a hiány orvosban és ápolónőben, de az iparban is lámpással keresik a szakembereket. Égető szükség van mérnökökre és informatikusokra, de az ipari tanulók iránt is nagy a kereslet.

A szövetségi munkaügyi hivatal szóvivője mégis bizakodó, és úgy véli, hogy jövőre legalább 200 ezren érdeklődnek majd Közép-, illetve Kelet-Európából a felkínált állások iránt.

Derűlátását kevésbé osztja a Német Ipar- és Kereskedelmi Kamara, amely már korábban is sürgette a munkavállalási feltételek könnyítését az új uniós országok polgárai számára, azzal érvelve, hogy a legjobban képzetteket Nagy-Britannia és Franciaország elszippantja a német gazdaság elől.

A berlini kormány azonban kötötte az ebet a karóhoz, és ragaszkodott a még Gerhard Schröder kancellár idején kialkudott 2011. május elsejei dátumhoz. Igaz, a megkötést a találékonyabb munkakeresők azzal játszották ki, hogy egyszemélyes céget alapítottak német földön, és így önálló vállalkozóként ajánlották szolgálataikat a munkaadóknak.

A legnagyobb új uniós tagállamból, Lengyelországból 2006-ig kereken 40 ezren jöttek azzal a céllal Németországba, hogy saját céget alapítanak, és mivel ezek a vállalkozások általában sikeresnek bizonyultak, példájukat tízezrek követték.

Így nem véletlen, hogy a megszorító intézkedés hatálytalanítása után elmaradt a tülekedés a németországi munkahelyek iránt. Gazdasági körökből származó értesülések szerint a szakemberhiánnyal küzdő ágazatok akciót terveznek az új uniós tagországokban a német munkahelyek vonzerejének bemutatására.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást