Itt a világvége: egyre kevesebb sör fogy Szlovákiában

Infostart
2011. március 28. 17:40
Egyre kevesebb sör fogy Szlovákiában. Tavaly tovább csökkent a lakosság sörívó kedve.

Tavaly mintegy négy és fél százalékkal visszaesett a szlovákiai sörfogyasztás a 2009-ben mért adatokhoz képest. Még ennél is nagyobb volt a visszaesés a szomszédos Csehországban, ahol tavaly csaknem tíz százalékkal kevesebb sör fogyott.

Roman ©usták, a szlovákiai sörgyártók szövetségének elnöke szerint a csökkenésben az esős nyári időjárás játszhatta a legnagyobb szerepet, ezért fogyhatott kevesebb sör. Az is hozzájárulhatott a fogyasztás csökkenéshez, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a fogyasztók csökkentették kiadásaikat, magyarán kevesebb pénzt költöttek sörre.

A szlovákiai gyártók tavaly a hazai piacra több mint három millió hektoliter sört gyártottak, külföldről pedig további csaknem 800 ezer hektolitert importáltak. A kivitel 153 ezer hektolitert tett ki.

A szakemberek azt várják, hogy az idén már nem folytatódik a kereslet csökkenése, és emiatt a piac stabilizációjára lehet számítani. A szlovák sörfőzdék ugyanakkor a sörre vonatkozó adók emelésétől tartanak, igaz, tavaly nem sikerült elfogadni a parlamentben a 49 százalékos emelésre vonatkozó javaslatot. Most viszont a pénzügyminisztérium ismét kilátásba helyezte a sör jövedéki adójának emelését.

Szakemberek szerint ennek súlyos hatása lenne a hazai sörgyártók amúgy is nehéz helyzetére. Emlékeztetnek arra, hogy a 2003-ban elfogadott adóemelés után drasztikusan visszaesett a sörfogyasztás, ami ahhoz vezetett, hogy az akkori 12 sörgyárból hét bezárta kapuit.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást