"Máshol jóval fájdalmasabbak a megszorító intézkedések"

Infostart
2010. december 8. 05:45
Az utóbbi évtized legnagyobb munkabeszüntetését tartják ma Csehországban. A közigazgatási dolgozók a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak.

A szakszervezetek becslései szerint a sztrájkba több mint 600 ezer dolgozó kapcsolódik be. Zárva maradnak a hivatalok, szinte az összes állami intézmény és számos orvosi rendelő is.

A munkabeszüntetésre azt követően kerül sor, hogy zátonyra futottak az ágazati szakszervezetek és kormány képviselői közötti tárgyalások. A Necas-kormány által meghirdetett takarékossági intézkedések leginkább az állami szervezetekben és a közigazgatásban dolgozókat sújtják, jövőre jelentős bércsökkentés vár rájuk.

A közszolgálati televízió megbízásából készített friss felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 60 százaléka támogatja a munkabeszüntetést, 54 százalékuk akár az általános sztrájkot is. A lakosság csaknem fele ugyanakkor úgy véli, hogy sztrájkkal nem lehet a kormányt meghátrálásra kényszeríteni.

Jaroslav Zavadil, a Szakszervezeti Konföderáció elnöke szerint a kormánynak telesítenie kellett volna a szakszervezeti tagok jogos követeléseit. Mint a prágai közszolgálati televízió vitaműsorában kijelentette: semmilyen bölcs kormány nem engedné, hogy a dolgozók többsége sztrájkoljon.

Petr Necas kormányfő szerint viszont a szakszervezetek az eddigi tárgyalások során nem törekedtek a megegyezésre, elsődleges céljuk a munkabeszüntetés elérése, és ezzel a kormány helyzetének a meggyengítése volt.

A miniszterelnök úgy véli, amennyiben a kormány teljesítené a szakszervezetek követeléseit, összeomolna a jövő évi költségvetés. Necas hangsúlyozta, hogy hasonló megszorító intézkedéseket számos más európai országban is terveznek, sőt vannak országok, ahol a megszorítások jóval fájdalmasabbak lesznek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást