Már dolgoznak a hóágyúk a Tátrában

Infostart
2010. november 25. 12:28
Rövidesen megkezdődhet a síszezon a szlovákiai Magas Tátrában, ahol az első fagyok beköszöntével üzembe helyezték a hóágyúkat.

A szokatlanul meleg hetek után a lehető legjobbkor jöttek az első komolyabb fagyok a szlovák óriáshegységben. Kihasználva az első fagyos éjszakákat a Csorba-tó környéki sí központban üzembe helyezték a hóágyúkat, amelyek szerdától éjjel-nappal dolgoznak.

Ha minden jól megy, már néhány nap múlva elindíthatják a felvonókat a síugrósáncok melletti Interski lesiklópályán. Tavaly a téli idény korábban kezdődött, hisz több sí központban már november közepétől lehetett síelni.

Természetes hó egyelőre kevés van, csupán az 1800 méternél magasabb területen mértek 20-40 centiméteres hóréteget, de a következő napokban kiadós havazás várható.

Jó hír a téli sportok kedvelőinek, hogy a nyár folyamán több jelentős fejlesztést sikerült befejezni a hegyekben. A legnagyobb újdonság a Tátralomnicon épített korszerű, hatszemélyes ülőlift, mely alig hat perc alatt egészen a csúcs alá, a lomnici nyeregbe szállítja a síelőket. Itt alakították ki az ország leghosszabb lesiklópályáját.

Ugyancsak korszerű felvonót építettek az Alacsony Tátrában, Jasnán, a Chopok északi oldalán. A felvonók üzemeltetői és a szállodatulajdonosok bizakodva várják a téli idényt, a foglalások szerint 15-20 százalékos forgalomnövekedésre lehet számítani. A legtöbb külföldi vendéget már hagyományosan Lengyelországból, Csehországból és az ünnepek idején Oroszországból várják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást