Ahol tananyag a kézlevágás

Infostart
2010. november 23. 20:00
Egész Franciaország felfigyelt arra a BBC által készített és hétfő este sugárzott dokumentumfilmre, amely néhány olyan, brit földön működő muzulmán magániskolát mutatott be, ahol a diákokat az iszlám törvénykezés, a saria ítéleteinek a végrehajtására képezik ki. Arra például, hogy miképpen kell levágni a tetten ért tolvaj kezét, vagy milyen módon kell kivégezni a homoszexuálisokat.

A brit közszolgálati televízió Panoráma című tényfeltáró műsor készítői azt állítják, hogy Nagy Britannia-szerte nem kevesebb, mint negyven hétvégi iskolában tanítják a saria legszigorúbb rendelkezéseit.

Az egyik hat éveseknek szóló tankönyvben például az áll, hogy akik nem hisznek az iszlámban, azokat haláluk után a pokol tüze fogja elemészteni, a tizenöt éveseknek szóló tananyag pedig egyebek mellett a tolvajokkal és a homoszexuálisokkal szembeni büntetéseket ecseteli.

A diákok ebből megtudhatják, hogy első tettenéréskor a tolvajok kezét kell levágni, másodszorra pedig a lábukat. A BBC szerint a muzulmán oktatók a tankönyvben szereplő ábrák segítségével azt is bemutatják, hogy az említett testrészeket pontosan hol és milyen módon kell levágni: a kezet például a csuklónál kell elmetszeni, majd az elvérzés megakadályozására a sebet be kell kötni. A tananyag szerint a homoszexuálisokat ki kell végezni, a büntetés végrehajtói pedig háromféle módszer között választhatnak: megkövezik, elégetik vagy egy szakadékba lökik őket.

A riport szerint a tankönyvek egy sor antiszemita tézist tartalmaznak, az egyik feladat például azt kéri a diákoktól, hogy sorolják fel a zsidók "kifogásolható tulajdonságait", máshol az olvasható, hogy Isten megátkozta őket, ezért majmokra és disznókra hasonlítanak, egy harmadik anyag pedig azt ecseteli, hogy a cionisták miképpen akarják zsidó uralom alá hajtani a világot.

A Panoráma készítői szerint a legtöbb intézményt az iszlám legradikálisabb változatát, a vahabbita irányzatot képviselő Szaúd Arábia finanszírozza, amit az érintettek máris cáfoltak. A brit oktatási miniszter a riportot követően mindenesetre kilátásba helyezte az esti és hétvégi iszlám iskolák szigorúbb ellenőrzését, hangsúlyozva, hogy angol területen nincs helye az antiszemita tartalmú tananyagnak. Francia oldalon a riportot követően egyesek az ország területén működő iszlám, más néven koranikus iskolák ellenőrzését követelik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást