Anyagfáradás vagy tervezési hiba okozhatta a Qantas-balesetet

Infostart
2010. november 6. 10:00
Minden részletre kiterjedő vizsgálat indult az ausztrál Qantas egyik A380-as gépének kényszerleszállása után. A légitársaság vezetője szerint tervezési hiba okozhatta a bajt. A Londonból Sydney-be tartó gép egyik hajtóműve meghibásodott, aminek következtében megsérült a bal szárny is. Néhány, a repülőről leszakadt darab lakott területre zuhant.

Az ausztrál Qantas légitársaság gépeinek sosem volt súlyos balesete, ezért is veszi nagyon komolyan a csütörtökön történteket. A következő napokban, előzetes vizsgálatok ideje alatt, a földön vesztegel majd a cég hat darab, európai gyártású, kétemeletes Airbus A380-as gépe.

Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján határozottan tagadta, hogy a karbantartók végezték hanyagul a munkájukat, és kijelentette: anyagfáradás vagy tervezési hiba okozhatta az incidenst.

Az esetet élénk figyelemmel követik Ausztráliában, Európában és Nagy-Britanniában is, mivel munkahelyek és jelentős bevétel függ a gépek további sorsától, valamint azért is, mert az Airbus az A380-assal akarta megtörni a Boeing vezető szerepét.

A repülő hajtóműveit gyártó és karbantartó Rolls Royce és az Airbus közölte, hogy a Qantas összes ilyen típusú gépét alaposan átvizsgálják, ami két napig is eltarthat. Ha a szakértők nem találnak hibát, az óriásgépek újra repülhetnek.

A Qantas-járat kényszerleszállását követően a hatalmas az A380-es három éve elsőként üzembe állító Singapore Airlines is a földre parancsolta egy időre tizenegy ilyen gépből álló flottáját, pénteken azonban ismét a levegőbe emelkedhettek a repülők.

Az előzetes ellenőrzések mellett alaposabb, elhúzódó vizsgálat is indul az érintett cégek és több ország légügyi illetékeseinek bevonásával. A sérült hajtómű problémáit már elemzik, és begyűjtötték a gép repülési adatait rögzítő fekete dobozokat, valamint a pilótafülkében elhangzott beszélgetések felvételeit.

Az indonéziai Batam szigeten megkezdték a gépről lehullott darabok összegyűjtését, mert az azokon található repedésnyomok is fontos információkkal szolgálhatnak a történtek felderítésében. Az első jelentés december harmadikára várható, de a teljes vizsgálat akár egy évig is eltarthat.

Az A380-as, a világ legnagyobb utasszállítója az Air France, a Lufthansa és az Emirates Airlines is vásárolt belőle, a globális pénzügyi válság miatt azonban a Qatar Airways és a Virgin Atlantic törölte megrendeléseit.

A Qantas gépe csütörtökön hajtott végre kényszerleszállást Szingapúrban, miután a felszállás után az egyik hajtómű leállt, és annak darabjai szétszóródtak az Indonéziához tartozó Batam szigetén. A gép egy órát körözött, hogy megszabaduljon a veszélyes üzemanyagtól, majd gond nélkül leszállt, és az utasok pénteken más járatokkal folytathatták útjukat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást