Ahol egymilliós büntetést is kaphat a gyorshajtó

Infostart
2010. november 6. 17:40
A közúti közlekedési balesetek visszaszorítása immár évek óta a mindenkori kormányok egyik kedvenc célkitűzése Franciaországban, és Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő belügyminisztersége óta azt lehet mondani, hogy ez ügyben a szabályok folyamatosan szigorodnak. Első ránézésre a hatósági hozzáállás kifejezetten lazának tűnik, hiszen némi alkohol elfogyasztása után is kormány mellé lehet ülni, a lényeg az, hogy az alkoholszint ne haladja meg a 0,5 ezreléket, attól kezdve ugyanis kezdődik a haddelhadd.

A megengedett határt túllépőket a törvény 135 eurós, mai árfolyamon mintegy 37 ezer forintnak megfelelő pénzbírsággal sújtja, és a jogosítvány megszerzésekor hivatalból kiutalt tíz pontból hat azonnal ugrik, amit a vezetői jogosítvány akár három évre történő bevonása is kiegészíthet. A pénzbírság 0,8 ezrelékes alkoholszinttől drasztikusan megugrik, a tettenértnek kereken 500 eurót, azaz közel 140 ezer forintnak megfelelő összeget kell leszurkolnia.

Az ittas vezetés mellett a sebbességtúllépést is egyre komolyabban veszik a hatóságok: az ötvenes korlátozást 20 km/h-val túllépőknek 68-tól 180 euróig, azaz 18 ezertől közel 50 ezer forintig terjedő pénzbírságot kell fizetniük, ráadásul ugrik egy pontjuk is. Ha ilyen arányú túllépést egy 30-as zónában követnek el, a helyszíni bírság összege automatikusan a 90 és 375 euró, vagyis a 24 és 103 ezer forintos sávba ugrik. Ha pedig valaki szemtelenül legalább 50 km/h-ás sebességgel lépi túl a megengedett felső határt, a pénzbüntetés mértéke eléri az 1500 eurót, azaz az egymillió forintot.

Az ittas vezetés, illetve a gyorshajtás mellett a francia autósoknak számos apró dologra is oda kell figyelniük. Például nem mobiltelefonálhatnak vezetés közben, ellenkező esetben 35 eurójuk és két pontjuk bánja, nem ehetnek - ezt is 35 euróval bünteti a törvény -, de 2009-ben az is előfordult, hogy egy vezetés közben cigarettázó hölgyet bünttetek 22 euróra a közegek.

Az autósok egyre gyakrabban beszélnek hatósági herce-hurcáról, ám az állami vezetés idén háromezerre szeretné leszorítani a közúti halálesetek számát, így marad a szigor. Pedig próbálkozás mindig történik, legutóbb szeptemberben a közlekedésügyi államtitkár próbálta megkönnyíteni a pontok visszaszerzésének a menetét, ám Nicolas Sarkozy azt üzente neki és a reménykedőknek, hogy semmilyen lazítással nem ért egyet ez ügyben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást