Megnyerték, majd továbbadták a milliós lottónyereményt

Infostart
2010. november 5. 19:40
Tizenegy millió dollárt nyert egy kanadai házaspár a lottón, de rövid időn belül meg is szabadult az összegtől, mondván, jobb, ha a nyeremény jótékony célra megy. A két idős ember szerint a pénz nem jelent semmit, az a fontos, hogy egymáséi lehetnek.

Hatalmas, a 11,3 millió dolláros lottónyereményt tanúsító csekkel állt ki a riporterek elé Allen és Violet Large. Az összeg nagy, a két idős ember azonban úgy döntött: megszabadul tőle. "Ami sosem volt a tiéd, az nem fog hiányozni" - magyarázta a 78 éves Violet, miért fordítják jótékonysági célra a pénz legnagyobb részét.

Violet éppen kemoterápián esett át, amikor júliusban megtudta, hogy férjével megnyerték a főnyeremény. "A pénzt nem jelentett semmit, az a fontos, hogy együtt vagyunk" - mondta Allen.

A nyeremény fejfájást okozott a házaspárnak: férj és feleség attól kezdett rettegni, hogy csalók próbálják majd kihasználni őket. Amikor ugyanis híre ment annak, hogy nyertek, többen is keresték őket, adjanak kölcsön.

A pár úgy döntött hát, hogy inkább szétosztja a több, mint 11 millió dollárt. Először a családtagjaikat segítették ki, majd a helyi tűzoltóságnak, a templomoknak és temetőknek, a Vöröskeresztnek és az Üdvhadseregnek adtak pénzt. Később kaptak a nyereményből a helyi kórházak, valamint az Alzheimer-kór és a cukorbetegség ellen küzdő alapítványok és egyéb szervezetek.

Sokan őrültnek tarthatják az idős házaspárt, de Violetet és Allent nem ejtették a fejére: azt mondák, vésztartaléknak félretesznek nagyjából 200 ezer dollárt, annyival beérik.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy szétosztottuk a nyereményt, örülünk, hogy annyi minden jót tehetnek majd a pénzzel" - közölték Large-ék, akik jól érzik magukat ott, ahol élnek, és eszük ágában sincs utazgatni.

Violet és Allen 35 éve házasok, a hegesztőmunkás és az eladónő egész élete során takarékoskodott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást