Már a repjegy vásárlásánál ki akarják szűrni a gyanús utasokat

Infostart
2010. november 5. 08:00
Franciaország a jövőben sokkal alaposabban, lényegében amerikai mintára fogja ellenőrizni az ország területére légi úton érkező külföldieket. Egyebek mellett erről döntöttek a biztonságért felelős vezetők, akiket a terrorizmus elleni harc jegyében hívott össze Nicolas Sarkozy.

Az államfő azért tartotta szükségesnek a rendkívüli biztonsági tanácskozást, mert megítélése szerint "nagyon komoly" a Franciaország elleni terrorfenyegetettség. Nicolas Sarkozy a hét eleji, Londonban tett látogatásakor ez ügyben azt hangsúlyozta, hogy szövetségeseikkel immár nem naponta, hanem óráról órára egyeztetnek a helyzetről és a teendőkről.

Brice Hortefeux belügyminiszter a szerdai tanácskozást követően azt mondta, hogy a franciák ezentúl jóval a repülőre való felszállás előtt, lehetőleg már a jegyvásárlás pillanatától kezdve át akarják szűrni az utasokat, és ezt az eljárást az egész Európai Unióra szeretnék kiterjeszteni.

Ehhez természetesen arra van szükség, hogy a repülőtársaságok átadják a hatóságoknak a Franciaországba induló utasaikkal kapcsolatos információkat. Ami valójában az amerikai "passanger name record" nevet viselő rendszernek felel meg, amely nemcsak az utasok nevének, hanem címének, sőt bankszámlaszámának az átadását is megköveteli.

A francia biztonsági szakértők azt mondják, jelenleg csak a beszállás pillanatában értesülnek az utasok kilétéről, márpedig ezzel a módszerrel lehetetlen kiszűrni a gyanús személyeket, szerintük ezért van szükség az előzetes kontrollra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást