Többen vándorolnak ki Németországból, mint ahányan érkeznek

Infostart
2010. október 14. 05:25
A bajor tartományi miniszterelnök még a kereszténypártok vezetői körében is megütközést keltett, amikor a törökök és arabok bevándorlásának korlátozását szorgalmazta. A berlini kormány integrációs ügyekkel megbízott államtitkára egy tévéinterjúban értetlenül nyilatkozott a kormányfő állításáról és elmondta, hogy idén alig ezer török bevándorló érkezett, az arab betelepülők száma pedig elenyészően alacsony. A szövetségi statisztikai hivatal kimutatása szerint pedig többen hagyják el végérvényesen Németországot, mint ahány bevándorló érkezik.

Az elmúlt évben 721 ezren érkeztek letelepedési céllal Németországba, míg a kivándorlók száma közel 735 ezer volt. A migráció indítékairól a szövetségi statisztikai hivatal nem közölt adatokat, de arra kitért, hogy a legtöbben - csaknem 125 ezren - Lengyelországból érkeztek, a második helyen Románia, a harmadikon az Egyesült Államok a negyediken pedig Törökország áll.

Tény, hogy a legtöbb idegen Törökországból származik és a keresztény felekezetek után a legnagyobb vallási közösséget a muszlimok alkotják.

Alighanem erre utalva jelentette ki Horst Seehofer bajor miniszterelnök, hogy az olyan kultúrkörből érkezők, mint a török, illetve az arab, csak nehezen tudnak beilleszkedni Németországban, ezért nincs is szükség az ilyen bevándorlókra.

Seehofer feltehetően figyelmen kívül hagyta, hogy az elmúlt három évben Törökország felé már többen hagyták el végleg Németországot, mint ahányan jöttek onnan letelepedési szándékkal. A statisztikai adatok némi meglepetéssel is szolgáltak, ugyanis a be- és kivándorlás szempontjából csaknem azonos a sorrend: Lengyelország, Románia és Törökország.

Elemzők szerint ez részben azzal áll kapcsolatban, hogy Lengyelország és Románia egy ideje tagja az Európai Uniónak, és így könnyebbé vált a munkavállalás, illetve letelepedési céllal történő migráció, Törökország esetében pedig nem egy, Németországban tanult török fiatal az üstökösként fejlődő Isztambulban akarja kamatoztatni tehetségét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást