A két korábbi Erzsébet királynő elöregedett, ezért itt a harmadik

Infostart
2010. október 12. 18:40
Az angliai Southampton kikötőjében hétfő délután II. Erzsébet királynő ünnepélyesen nevezte el Queen Elizabethnek a Cunard hajózási társaság új luxus óceánjáróját.

Az Olaszországban, Trieszt közelében készült, 92 ezer tonnás, 249 méter hosszú, tizenhat-fedélzetes, szépvonalú luxushajó kedden már elindul első útjára: Angliából a Kanári-szigetekre. A jegyek pénztárnyitás után fél órával mind elkeltek. A Cunard cégnek ezen kívül még két angol királynőkről elnevezett óceánjárója van: a Queen Mary és a Queen Victoria.

A hajó szupermodern, de termeit az 1930-es évek art deco stílusában alakították ki, csillárokkal, egész falat betöltő mozaikokkal.

Ez immár a harmadik Queen Elizabeth nevű óceánjáró. Az elsőt 1938-ban bocsátották vízre a skóciai Clyde folyón, az még II. Erzsébet anyjáról, VI. György király hitveséről nevezték el. Az ünnepségen akkor ott volt a mostani uralkodó is, mint tizenkét éves ifjú hercegnő. A második ilyen nevű hajót már ő avatta fel, 1967-ben, királynőként.

A két korábbi Queen Elizabeth elöregedett, két éve a másodikat is kivonták a forgalomból, Dubajban szolgál vízihotelként. De II. Erzsébet megérte, hogy ő legyen a harmadik óriáshajó névadója.

Az új Queen Elizabeth óceánjárón 1046 kajüt van, a legtöbb saját erkéllyel. A közönséges kajütök napi 90 fontba, azaz mintegy 30 ezer forintba kerülnek, teljes ellátással és belépéssel a varieté-előadásokra, de a legszebb, márványfürdőszobás lakosztály bére két hétre 16 ezer font.

Van a hajón 832 személyt befogadó színház, szabadtéri és fedett uszoda, valamint hatalmas bevásárlóközpont.

Az első, kéthetes út a Kanári szigetekre vezet, Lisszabon, Tenerife és Madeira a megállói. Ez után 103 napos, földkörüli útra viszi utasait a legújabb Queen Elizabeth óceánjáró.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást