Iszapkatasztrófa: a francia timföldgyártókat is ellenőrzik

Infostart
2010. október 8. 16:05
Rendkívüli ellenőrzést rendelt el a francia környezetvédelmi államtitkár annál a cégnél, amely a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt.-hez hasonlóan timföldet állít elő, és negyvennégy éve jelentős mennyiségű vörösiszapot helyez el tengeralatti tározókban.

Az Alcan-Rio Tinto Társaság a timföldgyártás során keletkező vörösiszap egy részét 1966 óta egy tenger alatti tározóban helyezi el, amely a parttól nyolc kilométerre, háromszáz méteres mélységben található. Az eljárás - amelyről a francia hatóságok természetesen tudnak - törvényes, de a környezetvédelmi államtitkár szerint "távolról sem kielégítő".

Chantal Jouanno ennek ellenére nem tervez különösebb intézkedéseket az ügyben, a tengeri tározót ugyanis csak 2015-ig használhatja az Alcan-Rio Tinto, a prefektúra ugyanis a kilencvenes években szigorította a veszélyes hulladékra vonatkozó szabályzást. A kormányt helyi szinten képviselő hivatal által kiadott rendelete alapján a cég 1996 és 2010 között évi 250 ezer tonna vörösiszapot helyezhetett el a tengerfenéken, ezt a mennyiséget azonban a következő öt évben évi 180 ezer tonnára kell csökkentenie, 2015-ben pedig más tárolási lehetőséget kell találnia.

A környezeti ártalmakat tíz éve független tudományos bizottság ellenőrzi: a testület véleménye szerint a mélytengeri vörösiszap-tározó nem okozott kárt az élővilágban.

A timföldgyártó cég a vörösiszap másik részét egy szárazföldi, az ajkaihoz hasonló tározóba szállítják, amelynek állapotát évente kétszer egy független bizottság is ellenőrzi. Az utolsó ellenőrzés júliusban volt, a szakemberek semmilyen rendellenességet nem észleltek. A francia környezetvédelmi államtitkár kiemelte: a tározóban lévő iszap szilárdabb halmazállapotú, mint az ajkai volt, ezért véleménye szerint Franciaországban nem következhet be a magyarországihoz hasonló katasztrófa.

A francia média továbbra is figyelemmel kíséri a kolontári és devecseri eseményeket: a France Info rádió helyszínen tartózkodó tudósítója legutóbb a Marcal és a Rába siralmas állapotáról tájékoztatta a hallgatókat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást