Szerbia is aggódik a vörösiszap miatt

Infostart
2010. október 7. 19:20
Folyamatosan ellenőrzik a Duna vizét Szerbiában, ahol a sajtó csak kedden kezdett bővebb beszámolókat közölni az Ajka térségében történt vörösiszap-katasztrófáról.

A szerbiai tévék csak kedden kezdték közölni a bővebb helyszíni beszámolókat - akkor döbbentek csak rá a tragédia súlyosságára. A lapok kiemelt helyen foglalkoznak a ténnyel, hogy a vörösiszap felszáradása után az abból származó por rákos megbetegedést okozhat.

A szerb sajtó csütörtökön már részletesen közölte a magyar illetékesek nyilatkozatait; az újvidéki Dnevnik című szerb napilap egy egész oldalt szentelt a magyarországi iszapömlésnek, a rádiók és televíziók pedig a délelőtt folyamán idézték Orbán Viktor miniszterelnök szavait, miszerint felmerül az emberi felelősség kérdése, és hogy az uniótól kérnek segítséget.

A szerb média szó szerint idézte a magyar kormányfőt, amikor azt mondta, hogy a katasztrófa sújtotta Kolontár leginkább szennyezett részében nem lehet helyreállítani az épületeket, a faluban új telepet kell nyitni.

Szerbia a maga részéről szerdán tette meg az első konkrét lépéseket: a magyar határnál állandóan figyelik Dunát, Belgrádnál értékelik a vízminőséget.

A vajdasági kormány illetékes titkársága és a vízgazdálkodási közvállalat kapcsolatba lépett a magyarországi kollégákkal, hogy veszély esetén megtehessék a szükséges lépéseket.

Az aggodalom és az elővigyázatosság hasonló fokon van Horvátországban is. Az ottani szakértők szerint közvetlen veszély fenyegeti Romániát, Bulgáriát, Ukrajnát és Moldáviát is, mivel a szennyezés már elérte a Dunát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást