Mi köze Albert Einsteinnek az Oktoberfesthez?

Infostart
2010. szeptember 23. 13:45
Ájtatosság uralta ma délelőtt a világ legnagyobb sörfesztiválját, a müncheni Oktoberfestet, az általában hírességek által látogatott Hippodrom sörcsarnokot a tömjén illata töltötte be. A mutatványosok lelki gondozásával megbízott katolikus pap felkérésére egy Rómából érkezett érsek mondott ünnepi misét, amelynek keretében négy fiatalt a bérmálás szentségében is részesített. A különleges esemény kapcsolatban áll azzal, hogy idén kétszázadszorra rendezik meg az Oktoberfestet Münchenben.

Ragyogó őszi napsütésben vonultak be a papok a Hippodrom sörcsarnokba, amelyet erre az alkalomra templommá alakítottak át. Az oltárnál Agostino Marchetto érsek, a migránsok pápai tanácsának nyugalmazott titkára a német katolikus püspöki kart képviselő Monsignore Wolfgang Miehle és az akrobaták, valamint mutatványosok lelkipásztorai koncelebrálásával mutatott be szentmisét, amelynek keretében a sörfesztiválon dolgozók gyermekei közül hármat megkeresztelt, négy fiatalt pedig a bérmálás szentségében is részesített, majd megáldotta a mutatványosok zászlaját, amelyet az ünnepi alkalomból felvontak valamennyi sörsátor előtt.

A Hippodrom sörsátorban ugyan nem először tartottak az Oktoberfest idején szentmisét, de Agostino Marchetto érsek mai celebrálásával is hozzájárult az ünnepi hangulathoz, amely már múlt szombat óta jellemzi a sorrendben 200. müncheni sörfesztivált, amelyet ezúttal is a polgármester nyitott meg, az első hordó sör csapra verésével.

Az immár közel két évtizede hivatalban lévő Christian Ude első fellépése az Oktoberfesten nem kis fejtörést okozott a rendezőknek, ugyanis a polgármester balkezes, és ezért az utolsó pillanatban mindent át kellett alakítani, hogy a tévékamerák ne hátulról kényszerüljenek a csapra verés pillanatának megörökítésére.

De már jóval régebben is voltak zökkenők a sörfesztiválon: az első sörcsarnokba 1908-ban vezette be a villanyáramot az augsburgi Einstein cég, és a füzérbe felszerelt nagy tömegű körte becsavarására még a cégtulajdonos unokaöccsét is bevonták, aki nem volt más, mint a később világhíressé vált Nobel-díjas fizikus, Albert Einstein.

Az Oktoberfest fennmaradt számlái szerint Albert Einstein néhány napos villanyszerelői munkájáért kapott szerény fizetéssel egyetemi ösztöndíját egészítette ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást