Terrortámadástól tartanak a franciák

Infostart
2010. szeptember 21. 13:03
Géppisztolyos katonák cirkálnak a nagyobb francia városok legforgalmasabb pontjain, például a repülőterek vagy a bevásárlóközpontok körül, ebből lehet testközelből is megtapasztalni, hogy a hatóságok terroristatámadástól tartva a második legmagasabb szintre emelték a riadókészültséget. A rendőrség egy öngyilkosjelölt nőt keres, aki az algériai titkosszolgálatok szerint fel akarja robbantani magát francia területen, de az eddig megjelent híreket összegezve nem ez az egyetlen alapja a hatósági félelemnek.

A francia fővárosban éppen egy hete keltett riadalmat, hogy ismeretlen telefonálók azzal fenyegetőztek, robbantást hajtanak végre Párizs legelőkelőbb sugárútján, a Champs-Élysée-n, az egyik belvárosi metrómegállóban, továbbá az Eiffel-toronynál. Bár a rendőrök semmilyen robbanószerkezetet sem találtak az említett helyszíneken, a lapok most arra emlékeztetnek, hogy június óta több házkutatásnál olyan anyagok kerültek elő, amelyekből bombákat lehet készíteni.

A nyomozók szerint az is aggasztó, hogy a különböző iszlamista csoportok honlapjain egyre radikálisabb hangú kommentárokat lehet olvasni, egy franciaországi apa pedig nemrég azzal riasztotta a rendőrséget, hogy amióta fia elkezdett járni egy közeli mecsetben, egyre szélsőségesebb nézeteket vall.

A mostani fenyegetettség kapcsán a szakértők arra is emlékeztetnek, hogy az al-Kaida terrorszervezet Észak-Afrikában működő csoportja bosszút esküdött Nicolas Sarkozy ellen, amiért a nyáron egy túszszabadítási kísérlet közben hét harcosukat a francia katonák meggyilkolták. Vezetőjük akkor egy közleményben egyebek mellett azt mondta, hogy ezzel az akcióval Franciaország "megnyitotta maga számára a pokol kapuit". Az elemzők nem tartják véletlennek, hogy a francia Areva atomipari vállalat Nigerben elrabolt alkalmazottainak száma is éppen hét.

A francia belső elhárítás főnöke mindenesetre már egy hete figyelmeztetett, hogy az ország terroristák általi fenyegetettsége ma ugyanolyan, mint 1995-ben volt, amikor Párizsban algériai szélsőségesek összesen nyolc robbantást hajtottak végre. Bernard Squarcini véleményét kedden egy a terrorizmus elleni küzdelemre szakosodott vizsgálóbíró is megerősítette, mondván: a lakosságot figyelmeztetni kell, hogy a terrorizmus valós veszély. Jean-Louis Bruguière hozzátette: az embereknek sokkal éberebbé kell válniuk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást