Elvitte a víz a német búzatermést

Infostart
2010. szeptember 2. 13:30
Búzaimportra szorulhat Németország idén, mert a nyári esőzések tönkretették a gabonatermést. A mezőgazdasági miniszter máris hangsúlyozta, hogy nem kell tartani a pékáruk drágulásától.

Németország az Európai Unió egyik legnagyobb gabonatermelője, a búzakivitel terén a második helyen áll. Idén azonban a tavasszal még oly ígéretesnek tűnő termést tönkretette a szeszélyes időjárás.

Magyarországon hagyományosan Péter és Pál napján kezdik az aratást, Németországban a gabonafélék betakarítása általában július végén indul, és augusztus utolsó napjaiban ér véget.

A Malomipari Szövetség szerint a rossz idő miatt az aratást még nem fejezték be, de máris úgy tűnik, hogy az ország idén importbúzára szorul, a termés ugyanis még a hazai szükségletet sem fedezi. Így nem meglepő, hogy június óta a gabona ára közel 20 százalékkal emelkedett, amit azonban a mezőgazdasági minisztériumban spekulánsok mesterkedéseire vezettek vissza.

A tárcánál ugyanakkor leszögezték, hogy nincs pánikra ok, mert a gabonaraktárak távolról sem üresek, és az Egyesült Államokban a termés idén jóval meghaladta a várt mennyiséget. Következésképpen az amerikai exportbúza megfizethető marad, így a német pékáruk sem fognak drágulni a közeljövőben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást