Senkinek nem mondta az ámokfutó, hogy baja van a szomszédjaival

Infostart
2010. augusztus 31. 17:00
Nem volt hivatásos katona a pozsonyi ámokfutó - közölte a rendőrség. A hétfői pozsonyi vérengzés miatt a belügyminiszter szigorítaná a fegyvertartás szabályait.

Daniel Lipsic, a szlovák belügyi tárca vezetője rendkívüli sajtóértekezletén elmondta: a boncolás megerősítette, hogy a halálos lövést a rendőrök adtak le az ámokfutóra, aki ezt követően fordította maga ellen fegyverét, és fejbe lőtte magát, feltehetően azért, hogy lerövidítse szenvedését.

Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány közölte: a gyilkos, Lubomír Harman 1962. március 31-én született, 1989-től lakott a jelenlegi lakcímén. A kilencvenes években négy munkahelyen dolgozott, majd 2008. augusztus 1-től munkanélküli volt. Lubomír Harman a múltban nem volt hivatásos katona, mint ahogy az a sajtóban megjelent, csupán sorkatonai szolgálatot teljesített

A férfi szomszédjai volt munkatársai, ismerősei szerint normálisnak tűnt, rendezett családból származott. Agglegény volt. Szülei még élnek, és van két testvére is. Egy helyi sportlövész egyesület tagja volt, amelynek az elnökével jó kapcsolatokat ápolt, de neki sem beszélt soha arról, hogy gondja lenne a szomszédjaival.

Hat fegyvert tartott legálisan, köztük a gyilkos géppisztolyt. Ez utóbbi 2005. április 8-tól volt a birtokában. Azt még vizsgálják, hogy a fegyver vissza volt-e alakítva sorozatlövésre, a tettes ugyanis a rendőrök és a szemtanúk szerint sorozatlövéseket adott le.

Spisiak azt is közölte, hogy a meggyilkolt családot az anya, két lánya, 12 éves fiú unokája, az egyik lány barátja és a másik lány férje alkotta.

A belügyminiszter közölte, hogy rövidesen javaslatot nyújt be a fegyverekről és lőszerről szóló törvény módosítására. Lipsic többek között azt szeretné, hogy ötévente meg kelljen ismételni a pszichológiai teszteket, amelyek a fegyvertartási engedélyhez szükségesek. A módosítás értelmében, a jövőben automata fegyvert sportcélokra sem lehetne használni.

A belügyminiszter rendelete alapján már szerdától minden rendőrjárőrt Skorpió típusú géppisztollyal szerelnek fel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást