eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megosztja a romakérdés a francia politikát

A francia kormányfő az Európai Bizottság elnökéhez fordul a romák ügyében, összehangoltabb uniós szintű cselekvést kérve a Kelet-Európából érkező cigány bevándorlás kezelésére. A nyári vakációjáról visszatérő François Fillon kezdeményezése egyebek mellett a felfűtött francia belpolitikai vita lecsendesítését hivatott elősegíteni, az illegális romatáborok csaknem egy hónapja megkezdődött felszámolása ugyanis mára országos tiltakozási hullámot váltott ki.

A hatóságok az elmúlt hetekben több tucat illegális szálláshelyet szüntettek meg, és mintegy nyolcszáz embert toloncoltak vissza származási országába, a legtöbbet Bulgáriába és Romániába. Az intézkedés ellen, amelyet augusztus elején maga Nicolas Sarkozy elnök helyezett kilátásba, immár nem csak bal-, hanem jobboldali politikusok is tiltakoznak, ily módon a kérdés keresztbe metszi a hagyományos politikai törésvonalakat.

Az illegális táborozás számos baloldali vezetésű település vezetői számára jelent komoly fejtörést, és a belügyminiszterhez és az államfőhöz hasonlóan a romatelepeket sok helyen a bűnözés melegágyának tekintik. A kitoloncolások ellenzői - köztük jobboldali politikusok - viszont azt mondják, hogy ez a fajta szemlélet a cigányok kollektív megbélyegzéséhez vezet, és olyan állami intézkedéseket követelnek, amellyel integrálni lehet azokat, akik tisztességes életet akarnak élni.

Brice Hortefeux belügyminiszter azonban hajthatatlan, szerinte a kormány politikáját alapvetően egy szűk fővárosi média- és politikai elit, valamint az a baloldali "milliárdos" réteg bírálja, amely amúgy egyáltalán nem ismeri a francia valóságot. A politikus egy rádióinterjúban azt mondta: a kitoloncoltaknak nem származásuk miatt kell távozniuk, hanem azért, mert törvénytelenül tartózkodnak az országban. A franciák véleménye meglehetősen egyértelmű, nem lehet törvénytelenül elfoglalni mások földjét, házát vagy lakását - hangsúlyozta.

Brice Hortefeux azt mondta: nem készítenek etnikai alapú bűnözési statisztikákat, azt azonban tudják, hogy a román állampolgárok által elkövetett bűncselekmények száma Párizsban tavaly 138 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A politikus augusztus 30-a helyett már szerdán találkozik a román kormány két tagjával, és az eddig megjelent hírek szerint azt kéri majd tőlük, hogy tegyenek komolyabb erőfeszítéseket a hazatoloncoltak otthontartására.

Mert azzal minden kormánypárti politikus tisztában van, hogy a kiutasítottak nagy része néhány napon vagy héten belül ismét visszatér Franciaországba, uniós állampolgárokként ugyanis ehhez joguk van. Nem véletlen, hogy a belügyminiszter figyelmeztetett: szó sem lehet arról, hogy minden francia területre érkező romát befogadjanak.

Az ügyben megszólaló elemzők jelentős része egyébként François Fillon kormányfőhöz hasonlóan úgy véli, hogy a cigányok helyzetét európai szinten kell kezelni. Az "utazó emberekként" emlegetett franciaországi romák pedig mindeközben attól tartanak, hogy a Kelet-Európából érkezők rossz fényt vetnek rájuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×