Rejtélyes csecsemőhalálozás a mainz-i kórházban

Infostart
2010. augusztus 24. 18:50
Már három csecsemő vesztette életét a mainzi egyetemi kórházban. Az elmúlt hétvégén már két koraszülött halálát okozta egy feltehetően fertőzött infúziós oldat. A kórház igazgatója azonban óvott az elhamarkodott ítélettől és hangsúlyozta, hogy mindhárom csecsemő eleve súlyos állapotban került az intenzív osztályra.

Az egyetemi kórház élén álló Norbert Pfeiffer professzor elmondta, hogy a helyszínen állították elő azt a különleges bébitápszert, amelyet infúziós oldatban juttattak el a súlyos betegséggel küzdő csecsemők szervezetébe.

Utalt arra is, hogy a naponta végzett ellenőrzésnél baktériumokat találtak a tápszerben, és azonnal leállították a gyártást, de feltehetően már késő volt, a több bébi is megfertőződött.

Eddig tíz olyan ápoltat tartanak nyilván, akik kaptak a rosszul összeállított gyógyszerböl. Pfeiffer professzor szerint a hétvégén meghalt két csecsemő boncolása eddig csak arra a súlyos szívelégtelenségre enged következtetni, amely miatt az egyetemi kórház intenzív osztályára kerültek.

Az ügyben kiterjedt nyomozást folytató mainzi államügyészség szóvivője ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy a halált - ha csak közvetve is - a fertőzött infúziós oldat váltotta ki.

A mikrobiológiai vizsgálat eredményét várhatóan rövidesen nyilvánosságra hozzák, ami jelentős mértékben hozzájárulhat a felelősség tisztázásához. Tény, hogy a közelmúltban több német kórházban is súlyos mulasztásokat tapasztaltak a tisztaság terén.

Az egyik legnagyobb müncheni kórházban nemrég kiderült, hogy műtéteknél nem teljesen steril eszközöket használtak, és emiatt több páciens tartós károsodást szenvedett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást