Jelek, amelyek szerint Németország kikecmergett a válságból

Infostart
2010. augusztus 23. 20:57
A jelek szerint a német gazdaság teljesen kiheverte a pénzügyi válságot. A konjunktúra üteme meghaladja a várakozásokat ráadásul folyamatosan csökken a munkanélküliek száma.

Berlinben az ipari és kereskedelmi kamara közölte, hogy 2,3 százalékról 3,4-re emelte az ország gazdaságának növekedésére vonatkozó előrejelzését. A kivitel szinte példátlan fellendülést ér meg, de a belföldi kereslet is lendületesen fejlődik - ami főleg a munkanélküliség visszaszorítását célzó intézkedések sikerét tanúsítja.

Angela Merkel kancellár hivatalba lépését követően egyik fő feladatának a foglalkoztatottság
javítását jelölte meg, és mint a legújabb adatok bizonyítják, az erőfeszítéseket siker koronázza: a munkanélküliek száma 3,2 millió, ami 1992 óta a legalacsonyabb Németországban.

A kormány az év elején még alig másfél százalékos gazdaságnövekedésből indult ki, de az ágazatért felelős miniszter a napokban már úgy vélte, hogy a konjunktúra üteme idén mindenképpen meghaladja majd a két százalékot. Véleményét osztják a vezető német gazdaságkutató intézetek is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást