eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Inog a szlovák védelmi miniszter széke

A szlovák ellenzék szerint a védelmi miniszter lehet a Radicová-kabinet első tagja, aki ellen bizalmatlansági indítványt nyújtanak be.

Lubomir Galko hivatalba lépése óta az ellenzék támadásainak kereszttüzében áll. Először amiatt, hogy mint a sajtó kiderítette, alig tud angolul, pedig ezen a poszton a tárgyalási szintű idegennyelv-ismeretnek alapvető követelmény. Azt is furcsállotta az ellenzék, hogy a 42 éves informatikusnak semmi tapasztalata sincs a védelmi tárcánál, korábban egy hipermarket vezetője, majd egy hazai üzletlánc tulajdonosa volt.

Galko üstökösként robbant be a nagypolitikába a másfél évvel a választások előtt alakult Szabadság és Szolidaritás Párt alelnökeként, amely a júniusi választásokon teljesen váratlanul a harmadik helyen jutott a törvényhozásba.

A politikus első ballépést akkor követte el, mikor olyan embert jelölt a katonai elhárítás élére, aki nem esett át a szükséges biztonsági átvilágításon. A miniszter ezt beosztottjai gyanús mulasztásával magyarázta. Robert Fico ennek kapcsán kijelentette: aki védelmi miniszterként ekkora baklövést követ el, az máris politikai hulla.

Közben Galko ellenőrzésekbe kezdett a minisztériumban és a sajtó szinte naponta ír elődje, Jaroslav Baska gyanús ügyleteiről. Az egyik az 57 millió eurós megrendelés a MI-17-es katonai helikopterek felújítására, amelyet mindössze néhány nappal távozása előtt írt alá a korábbi tárcavezető. Két olyan gép korszerűsítését is megrendelték, amelyeket az orosz gyártó szerint az év végén ki kell vonni a forgalomból.

Arra is fény derült, hogy még 2008-ban a hadsereg közbeszerzési pályázat nélkül, méregdrágán vásárolt hat Zodiac FC 470 típusú gumicsónakot, amelyekhez azonban a cég nem szállította le a motorokat. A közelmúltbeli közép-szlovákiai felhőszakadások idején kivezényelték a hadsereg műszaki alakulatait, ám a drága pénzen beszerzett eszközöket nem tudták mentésre használni, mivel az evezésre kényszerülő katonák mellett semmi és senki sem fért el.

Lubomir Galko ezért a sajtóban felszólította a korábbi védelmi minisztert és Robert Fico volt kormányfőt, magyarázzák meg az árvízkárosultaknak, miért vásároltak mentésre használhatatlan csónakokat. A gyanús ügyletek miatt Galko büntetőfeljelentést tett az ügyészségen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

A felemás tőkepiaci- és a kihívásos makrogazdasági körülmények ellenére nyereséges évet zárt tavaly az OXO Technologies. Fenn tudták tartani a korai befektetésekkel kapcsolatos tevékenységüket, és ezzel párhuzamosan szépen termeltek az érett szakaszban lévő stratégiai portfóliócégeik is. Idén már több forrás áramolhat a technológiai szektorba, mint tavaly, ugyanakkor a korábbi bőség egyhamar nem fog visszatérni a területre. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Oszkó Péter, a OXO Technologies vezérigazgatója a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×