Rekordmennyiségű autó hagyhatja el jövőre a szlovákiai autógyárak kapuit

Infostart
2010. augusztus 6. 19:24
Fellendülőben a szlovák autóipar. A prognózisok szerint jövőre rekordmennyiségű autó hagyhatja el a szlovákiai autógyárak kapuit.

A pozsonyi Pravda banki elemzőkre hivatkozva azt állítja, hogy jövőre 670 ezer személygépkocsi készülhet Szlovákiában, ez csaknem 100 ezerrel lenne több, mint amennyit a 2008-as rekordévben gyártottak.

2009-ben a gazdasági világválság miatt 463 ezerre csökkent a gyártott autók száma, amely az idén várhatóan 535 ezer lesz. Az erőteljes fellendülést a pozsonyi Volkswagen üzemben gyártott új kisautó-családnak, a New Small Family sorozatnak lesz majd köszönhető.

A német autókonszern új szerelőcsarnokot is épített Pozsonyban, a gyár évi kapacitása 400 ezer gépkocsira bővül majd. Mint Vlagyimir Michalik, a pozsonyi Volkswagen szóvivője elmondta, a múltban évente maximum 240 ezer autót voltak képesek Pozsonyban gyártani. Szeptembertől bevezetik a négy műszakos munkaidőt, a gyár az elmúlt hetekben ezer új munkást vett fel, és 2011-ben további 1500 új munkatárs alkalmazásával számol.

Az elemzők szerint növekszik a Szlovákiában gyártott luxusautók iránti kereslet is, főleg az amerikai és az ázsiai piacon nagy az érdeklődés, ezért várható, hogy idén a termelés az előző évhez viszonyítva 15 százalékkal emelkedik.

Kedvezőek a zsolnai Kia autógyár kilátásai is. Az idei év első felében a tavalyi esztendő hasonló időszakához viszonyítva 67 százalékkal emelkedtek meg a dél-koreai autógyár eladásai. Az idén várhatóan több mint 201 ezer autót gyártanak Zsolnán, ez több mint amennyi a 2008-as rekordévben volt.

A siker nagymértékben az új modellnek, a Ka Sportagnek köszönhető, melyet június végén kezdtek el gyártani. Zsolnán egyelőre nem tervezik a harmadik műszak bevezetését, két műszakban is képesek évente több mint 220ezer autót előállítani - nyilatkozta a Pravdának Dusan Dvorák, Kia szóvivője.

Kevésbé derűlátóak a Nagyszombat melletti francia PSA-Citroen gyár kilátásai. A második negyedévben csökkent a kocsik eladása, emiatt néhány napig szünetelt a gyártás. A nehézségek ellenére a gyár vezetése közölte, hogy nem tervez elbocsátásokat, a jövő évben több új típus - köztük hibridautók - gyártását szeretnék megkezdeni Nagyszombatban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást