Heves vita várható a szlovák kormányprogramról

Infostart
2010. augusztus 3. 13:43
Éles vita várható a szlovák kormány programjáról, amelyet kedden terjeszt a parlament elé Iveta Radicova miniszterelnök. Robert Fico volt kormányfő máris jelezte: kíméletlen bírálatnak vetik alá a dokumentumot, amelyet a választók becsapásának tart.

A délután kezdődő parlamenti ülés elején Iveta Radicova kormányfő ismerteti a négypárti koalíció kormányprogramját, amely hosszas egyeztetés és vita után született meg. Ezt követően félbeszakítják a plenáris ülést, hogy a dokumentumot a parlamenti bizottságok is megvitathassák. A szavazást feltehetően szerdán vagy csütörtökön tartják.

Úgy tudni, a koalíciós parlamenti képviselők egyértelműen támogatják a kormány programnyilatkozatát. Sokáig bizonytalan volt a Szabadság és Szolidaritás Párt színeiben parlamentbe jutott 4 képviselő támogatása, az Egyszerű Emberek szerveződés tagjai ugyanis jelezték: elégedetlenek a programmal, mivel nem kerültek be követeléseik, ezért fontolgatják kilépésüket a párt parlamenti frakciójából. Hétfőn azonban Richard Sulik pártelnökkel folytatott megbeszélés után a négyek képviselője, Igor Matovic közölte: ígéretet kaptak arra, hogy követeléseik fokozatosan megvalósulnak, ezért támogatják a kormányprogramot és a frakciót sem hagyják el.

A 150 tagú törvényhozásban a kormányoldal 79 szavazattal rendelkezik, a kormányprogram elfogadásához 76 szavazatra van szükség.

Az ellenzék vezére, Robert Fico az utóbbi napokban többször is jelezte: témakörökként éles bírálatnak vetik alá a dokumentumot. Szerinte a kormánypártok becsapták választóikat, hisz ígéreteikből szinte semmit sem valósítanak meg. A volt kormányfő a kabinet programját antiszociálisnak nevezte, bírálta azt is, hogy az új kabinet privatizálni akarja a vasúti társaságot és a pozsonyi repülőteret.

Elégedetlen a kormányprogrammal a parlamenten kívülre rekedt Magyar Koalíció Pártja is. Bárdos Gyula volt frakcióvezető szerint nyilvánvaló, hogy az új koalíció sem meri felvállalni a kisebbségek hatékony érdekképviseletét, az új kormány még azoknak a kisebbségek elleni törvényeknek a módosítását sem foglalta programjába, amelyeket korábban megígért - mondta a politikus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást