Cruyffot elborzasztotta a holland válogatott brutalitása

Infostart
2010. július 13. 12:49
"Antifutball" - így jellemezte hazája válogatottjának teljesítményét a legendás Johan Cruyff, aki szerint a holland csapat "alattomosan" játszott a világbajnoki döntőben. Kijutott a bírálatokból az angol bírónak is, csak Cruyff szerint az volt a hibája, hogy nem adott több piros lapot a hollandoknak.

Ritka hazafiatlan módon ment neki a holland labdarúgó válogatott Johan Cruyff, a 70-es évek legendás holland csapatának emblematikus játékosa. Annyira elkeserítette az, amit a vb-döntőben látott, hogy "alattomos" antifutballnak nevezte a hollandok teljesítményét, a játékosokat pedig huligánokhoz hasonlította.

Cruyff egyike volt azoknak a holland játékosoknak, akik a 70-es években a nézők nagy örömére megalkották az úgynevezett "totális futballt". A holland csapat 1974-ben és '78-ban épphogy lemaradt vb-aranyról - úgy, ahogy a spanyolokkal szemben most is. Cruyff szerint azonban az volt a különbség, hogy ez a válogatott sutba dobta a "holland stílust" és "ronda, vulgáris" módon játszott.

"Azt kérdezték tőlem, úgy fogunk-e játszani, mint az Inter" - utalt az elhíresült idei Bajnokok Ligája mérkőzésre, amelyen a 10 főre fogyatkozott olasz csapat betonvédekezéssel, nézhetetlen mérkőzésen legyőzte a Barcelonát.

A holland legenda el sem tudta volna képzelni, hogy a válogatott képes lesz megtagadni stílusát. "Ilyet nem mernének, mondtam, de nem volt igazam".

Cruyff szerint szinte azonnal le kellett volna küldeni két hollandot a durva játék miatt, mert olyan kemény szereléseket látott tőlük, "ami még neki is fájt".

A vb-döntő után a holland csapat a szövetségi kapitánnyal az élen keményen bírálta Howard Webb bírót. A sorba Cruyff is beállt, csak ő éppenséggel azt hiányolta, hogy az angol nem volt keményebb a hollandokkal szemben. Nigel de Jong például piros lapot érdemelt volna, amikor mellkason rúgta Xabi Alonsót, de még a sárgalapos Arjen Robbent is le kellett volna küldeni, amiért egyszer sípszó után elrúgta a labdát.

Maga Robben azt mondta, hogy erre a meccsre "világklasszis" bíró kellett volna - Webb szerinte nyilvánvalóan nem volt az, mert a második szabálysértés után nem küldte le a már sárga lapos Andres Iniestát, aki aztán góljával világbajnokká tette Spanyolországot.

Webb bírótársai és Sepp Blatter FIFA-elnök is a fegyelmezetlenül viselkedő holland játékosokat hibáztatta. "Soha nem lesz ennél keményebb meccse. Soha nem láttam azt, hogy bírót ekkora nyomás alá helyezett volna egy csapat a heccelős taktikájával. Felháborító volt" - mondta az angol Premier Liga egyik bírója. Blatter úgy fogalmazott, hogy "méltósággal kell tudni veszíteni".

A harmadszor is döntős holland csapat tovább álmodik az aranyról, de a nemzetközi sajtó elítélő reakcióit látva úgy, hogy a jó hírét is rendbe kell tennie.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást