Kórházban ért véget az osztálykirándulás a hőség miatt

Infostart
2010. július 12. 19:40
Bocsánatot kért a német vasúttársaság elnöke azoktól az utasoktól, akiknek szenvedniük kellett a hőségtől, mert a hétvégén meghibásodott a léghűtés.

Szombaton három szuperexpressz-szerelvényt kellett kiüríteni, miután tönkrementek a léghűtő berendezések, és az utastérben elviselhetetlenné vált a hőség. Mindhárom Intercity Berlinből indult nyugat-németországi célok felé, amikor a vagonokban váratlanul emelkedni kezdett a hőmérséklet, és hamarosan elérte az 50 fokot.

A szerelvényeken a felháborodott utasok előbb a kalauzokra támadtak, akik képtelenek voltak bármit is tenni, úgyhogy a következő állomáson végleg leállították a szerelvényeket, és a hőgutát kapott utasokat kórházba vitték, a csak kisebb rosszullétben szenvedőket pedig a peronon részesítették elsősegélyben.

A vasúttársaság szerint az eddig példátlan műszaki problémát a magas külső hőmérséklet okozta, ugyanis Berlin térségében az elmúlt napokban 40 Celsius-fokot megközelítő hőséget mértek. A vasúti kocsik léghűtő berendezése vasárnap is elromlott néhány szerelvényen, így egy osztálykirándulás nem egy résztvevője számára az utazás a kórházban végződött, miután a tikkasztó hőségben több diák szinte kiszáradt a vagonban.

A vasúttársaság elnöke időközben telefonon kért bocsánatot az osztályfőnöktől, a rendőrség pedig vizsgálatot indított a fogyasztóvédők felkérésére, hogy kiderítse, kik a felelősek a műszaki hiba miatt, mert az illetők súlyosan veszélyeztették a vonaton tartózkodók egészségét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást