Vége az ingyenes felsőoktatásnak Csehországban

Infostart
2010. június 17. 21:31
Nem lesz ingyenes az egyetemi oktatás a jövőben Csehországban, azt azonban még nem közölték, mikor vezetik be a tandíjat.

A formálódó csehországi jobboldali hármas koalíció - a Polgári Demokrata Párt (ODS), a TOP 09 és a Közügyek (VV) - számos gazdasági megszorító intézkedés mellett megegyezett a tandíj bevezetésében is.

Mindez azt jelenti, hogy valamennyi cseh felsőoktatási intézményben a nappali tagozatos hallgatók is tandíjat fognak fizetni, amelynek nagysága valószínűleg szemeszterenként 10 ezer cseh korona, tehát több mint 100 ezer forint lesz.

Az elképzelés az, hogy a leendő hallgatók az államtól kapnak kölcsönt, kedvező feltételek mellett a tandíjra, amelyet a tanulmányok befejezése után, az első munkahely megszerzése után kezdenek el törleszteni, illetve akkor, ha a fizetésük eléri a törvényben meghatározott átlagbért. Amennyiben 20 év után sem lesz az egykor végzett hallgatónak ekkora a havi fizetése, akkor az állam végleg eltekint a kölcsön visszafizetésétől. A tandíj bevezetésének időpontját még nem határozták meg.

A tervezett tandíj érzékenyen érinti a szlovákiai diákokat, hiszen becslések szerint jelenleg mintegy 22 ezren tanulnak valamelyik cseh felsőoktatási intézményben, és a számuk évről évre növekszik. A Hospodárske Noviny című gazdasági napilap szerint ők majd a szlovák diákkölcsön alaptól kérhetnek támogatást, a kölcsönt a tanulmányok befejezése után kell törleszteni.

A cseh oktatási minisztérium szóvivője szerint a leendő tandíj nem érinti a jelenleg már tanuló főiskolásokat és egyetemistákat.

Szlovákiában egyelőre nem tervezik a tandíj bevezetését, a jobboldali pártok azonban nem zárták ki teljesen ennek lehetőségét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást