Háromszáz forintért nem lehet kirúgni a pénztárost

Infostart
2010. június 11. 13:27
Erfurtban a szövetségi munkaügyi bíróság annak a pénztárosnőnek adott igazat, akit egy berlini élelmiszerüzlet vezetője 2008 elején azonnali hatállyal elbocsátott, mert saját magának váltotta be egy vásárló ott felejtett üvegbetét-díját. A döntéssel végleg lezárult a Németországban Emmely néven elhíresült ügy, amely a munkaügyi bíróság korábbi döntései ellen hangolta a társadalom jelentős részét.

A német szövetségi munkaügyi bíróság nem adott helyt a Tengelmann konszernhez tartozó Kaiser's élelmiszerüzlet keresetének, amelyben lopással vádolva indokolták egyik pénztárosnőjük elbocsátását.

Az ügy 2008 januárjára nyúlik vissza, amikor a Kaiser's üzletvezetője egy üvegbetét-számlát adott át a nőnek, mondván, ha jelentkezik a tulajdonos, adja át neki az 1 euró 30 centes (vagyis a nagyjából 300 forintos) bónt.

Miután egy hónap múlva sem jelentkezett senki a betétdíjért, a pénztáros beváltotta és levásárolta a bónt, mire a cég vezetője lopással vádolva azonnal elbocsátotta. A döntés ellen a volt alkalmazott a bírósághoz fordult, amely mind első-, mind pedig másodfokon elutasította keresetét, és fellebbezésnek sem adott helyt.

Miután a nő azzal fenyegetőzött, hogy ügyével a német alkotmánybírósághoz, valamint az Európai Emberjogi Bírósághoz fordul, az Erfurtban működő szövetségi munkaügyi bíróság vette magához a keresetet.

A bíró a munkaadót elmarasztaló döntést azzal támasztotta alá, hogy elegendő lett volna egy írásbeli figyelmeztetés a Kaiser's részéről, miután a pénztáros feladatvégzésével kapcsolatban az elmúlt 30 évben semmilyen kifogás sem merült fel.

A határozat ellen nincs fellebbezés, ezért az élelmiszerüzlet azonnali hatállyal visszahelyezte állásába egykori alkalmazottját. Szakszervezeti körök az elmúlt hónapokban mindent megtettek az ügy érdekében, és nemcsak a nő védőügyvédjét fizették, hanem közvetve részt vettek a Kaiser's-szal szembeni vásárlói bojkott szervezésében is.

Az erfurti bíróság döntése után a pénztárosnő szinte diadalmenetben távozott az igazságügyi intézmény épületéből.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást