Olajkatasztrófa: Obama nem akar úgy járni, mint Bush

Infostart
2010. május 28. 11:20
A BP szerint jól haladnak a munkálatok a Mexikói-öbölben, ahol az olajcég szakemberei a szivárgó olajcsap elzárásával foglalatoskodnak. Közben azonban a választók hangulatára reagálva Barack Obama amerikai elnök meghosszabbította az új mélytengeri kutak tilalmát és a katasztrófa-övezetbe látogat.

A DeepWater Horizon katasztrófa immár az Egyesült Államok történetének legnagyobb olajszennyezése, rosszabb, mint az Exxon Valdez tankhajó balesete - közölte az amerikai kormány.

Az elsüllyedt olajtorony gazdája, a BP csütörtökön 18 órára leállította az olajcsap eltömésére indított munkálatokat, hogy felmérje a helyzetet, de később újrakezdte a próbálkozást. A cég azt állítja, hogy a top kill-módszer - amellyel nehéz iszapot pumpálnak a kútba az ahhoz kapcsolt csöveken át - úgy tűnik, működik. A BP azonban elismerte, hogy az iszap egy része visszaszivárog az egyik sérült csövön át.

"Ez még nem gond. Jó hír, hogy percenként 65 hordónyi iszapot pumpáltunk be, és a csövek nem robbantak szét" - mondta az AP-nek egy energiaügyi szakértő. A BP azt tervezi, hogy később cementtel zárja le a kutat, majd két másikat fúr, hogy kiaknázza az olajat a lelőhelyből.

Barack Obama elnök a közvélemény egyre nagyobb dühét megérezve látogatásra indult a Mexikói-öbölbe. Egyre többen hasonlítják a mostani kormánynak az olajkatasztrófára adott reakcióját ahhoz, ahogy a Bush-kormányzat kezelte a Katrina hurrikánt követő pusztítást, és Obama csütörtöki sajtótájékoztatóján kínos helyzetbe került.

Nem tudta például, hogy lemondott az ásványkincseket felügyelő amerikai hivatal vezetője. A hatóságot azzal vádolták, hogy dolgozói ajándékokat fogadtak el az olajcégektől és nem felügyelték szigorúan a tengeri kitermelést. Az elnök azonban ellentámadásba lendült, és azt hangoztatta: a BP a felelős, és "az utolsó fillérig kifizettetik vele a kárt". A katasztrófa-elhárítást pedig nem az olajcég, hanem a kormány irányítja - tette hozzá.

Obama előzőleg fél évvel meghosszabbította azt a moratóriumot, amely szerint tilos új, mélytengeri kutakat fúrni, például Alaszkában. Az északi államban a republikánusok azonnal azzal vádolták meg a Fehér Házat, hogy az engedélyekre eddig milliárdokat költő Shell olajcég vissza fog lépni az ottani kitermelési projekttől. A döntés értelmében a Mexikói-öbölben 33 olajplatformon is leállítják a tesztfúrásokat. Olajipari elemzők szerint mindez visszavetheti a gazdasági növekedést.

Két hónappal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy Obama feladta korábbi ellenkezését és engedélyezi a mélytengeri kitermelés kiterjesztését - azért, hogy csökkentse Amerika függését a külföldi olajtól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást