Harmadfokú az árvízvédelmi készültség az Oderán

Infostart
2010. május 26. 21:31
Lengyelországban lassan apadni kezdenek a megáradt folyók, viszont Németországban a vártnál jóval gyorsabban emelkedik a Neisse és az Odera szintje, ezért már ma rendkívüli intézkedéseket rendeltek el a lengyel határ mentén az áradás megakadályozására.

Az Odera Ratzdorfnál lép német területre, és az illetékes hatóságok úgy döntöttek, hogy a folyó Frankfurtig tartó szakaszán harmadfokú készültséget rendelnek el, mert a vízállás a vártnál jóval gyorsabban emelkedik.

Az Odera szintje ugyanis az elmúlt 24 óra alatt csaknem egy méterrel nőtt, de mivel a lengyel szakaszon már beállt a lassú apadás, a vízügyőrség szerint a gátak ellenállnak majd a nyomásnak.

Az 1997-ben bekövetkezett természeti csapást követően Németországban felújították az Odera folyó gátjait, és a harmadfokú készültség értelmében állandó járőrök figyelik a több méter magas töltések állapotát. Ennek ellenére holnapra már a legmagasabb fokú készültséget helyezték kilátásba, mert az Odera-menti Frankfurttól délre egy öt kilométeres szakaszon még a régi gátak tartják távol a földektől a folyót, és nem lehet kizárni, hogy napokig elhúzódó tetőzés esetén a fellazul a töltés, így víz alá kerülhetnek a közeli termőterületek, ezért önkéntesek segítségével máris megkezdték az érintett szakasz homokzsákokkal történő megerősítését.

A vízügyőrségtől származó értesülés szerint a lengyel határon fekvő Frankfurt városát nem fenyegeti komolyan az Odera.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást