Pszichológiai hadviselésbe kezdett Dél-Korea

Infostart
2010. május 25. 19:20
Dél-Korea újraindította az Észak felé sugárzott propaganda-műsorait, és megszakította a kereskedelmi kapcsolatokat válaszul hadihajója elsüllyesztésére. Az Egyesült Államok határozottan támogatásáról biztosította szövetségesét, az északi vezetés pedig közölte: kész a háborúra, de nem fognak először támadni.

A korábbi évek enyhülése a múlté: ismét a hidegháború legsötétebb éveit idéző feszültség alakult ki a két Korea között. Dél-Korea valamilyen módon meg akarja büntetni északi szomszédját a Csonan hadihajó elsüllyesztéséért, de fizikai erőszakhoz nem folyamodhat, mert azzal felrúgná a koreai háborút lezáró tűzszüneti egyezményt.

Ehelyett - amerikai támogatással - felújította a pszichológiai hadviselést, szinte teljesen megszüntette a kereskedelmi kapcsolatokat és további ENSZ-szankciókat akar elfogadtatni.

A dél-koreai katonai rádió ismét sugároz nyugati popzenét, híreket és a két politikai rendszert összehasonlító műsorokat az északiaknak. Egy olyan kampányt is terveznek, melynek során a Csonan elsüllyesztéséről szóló propagandaanyagot szórnának le északi területen. Dezertálásra ösztönzik majd a határ mentén velük farkasszemet néző északi katonákat hangosbeszélőkön sugárzott szlogenekkel és az ott elhelyezendő óriás poszterekkel. Erre hat éve nem volt példa, és a Népköztársaság hadserege figyelmeztetett, hogy tüzet nyithat a propagandát közvetítő létesítményekre.

Dél-Korea nem vásárol többet halat és kagylót Északról, és megtiltja, hogy északi hajók haladjanak át felségvizein, miközben bocsánatkérést és a támadásért felelősök megbüntetését követeli. Az egyetlen, az északiakkal fenntartott közös intézmény, az északi területen fekvő Keszong Ipartelep azonban nyitva marad, de az oda ingázó déliek nagyon aggódnak. A feszültség ellenére Dél-Korea eddig Észak 2. számú kereskedelmi partnere volt, évi több mint másfél milliárd dolláros forgalommal.

Egy nemzetközi vizsgálat szerint az északiak megtorpedózták a déliek hajóját, amelyen 46 tengerész lelte halálát. Phenjan azonban tagad, és hamisítványnak nevezte a jelentést.

Pekingben, a kínai-amerikai viszonyról is tárgyaló Hillary Clinton amerikai külügyminiszter arról győzködte vendéglátóit, hogy közös határozattal büntessék meg Észak-Koreát az ENSZ Biztonsági Tanácsában. És bár Kínát is egyre jobban idegesítik kiszámíthatatlannak tartott szomszédja lépései, továbbra is vonakodik a kemény fellépéstől Phenjannal szemben, amelynek legnagyobb kereskedelmi partnere.

Az Egyesült Államok, amely 28 ezer katonát állomásoztat Dél-Koreában, közös tengeri hadgyakorlatot rendez szövetségesével. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár "meggyőzőnek és aggasztónak" nevezte az Észak-Korea elleni bizonyítékokat és arra számít, hogy a Biztonsági Tanács fellép majd a már amúgy is szankciók sorával sújtott Phenjan ellen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást