Javul a helyzet az árvízzel küzdő cseheknél és szlovákoknál

Infostart
2010. május 19. 17:10
Szlovákiában és Csehországban fokozatosan enyhül az árvízhelyzet, több helyen azonban továbbra is harmadfokú készültség van érvényben.

Délelőtt elsősorban az ország keleti vidékéről érkeztek kedvező hírek. A kassai kerületben, ahol kedden kritikus volt a helyzet, a folyók szintje fokozatosan csökken, így sok helyen már csak elsőfokú készültség van érvényben.

Leginkább az Ondava folyó közelében élők lélegezhettek fel, Tőketerebes mellett, ahol korábban gátszakadás volt, ám végül nem kellett evakuálni az embereket. Szerda reggel visszatérhettek otthonaikba a nagymihályi járás két kisközségének csaknem kétszáz lakosa is.

Továbbra is kritikus a helyzet a Hernád és Bódva folyok térségében, ott továbbra is érvényes a harmadfokú készültség.

Szakemberek szerint az idei május áradások azért is voltak rendkívüliek, mert néhány helyen 24 óra alatt több mint 100 milliméter csapadék hullott, és a kiadós csapadék az egész keleti régiót sújtotta. A litpói és az árvai térségben is javult szerda reggelre a helyzet, ám Észak- Szlovákiában újabb esőzést várnak.

Csehországban is enyhült valamelyest az árvízhelyzet, az ország keleti részében, főleg a zlíni és a karvinai járásban apadnak a folyók, a Morva Kromerizsnél reggel hat órakor tetőzött, de már nem okozott különösebb károkat, az árhullám most dél felé tart.

Kedvező a meteorológusok előrejelzése, az időjárás fokozatosan javul, kis mennyiségű csapadékra már csak elvétve lehet számítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást