Cameronéknak kicsi a Downing Street 10.

Infostart
2010. május 13. 16:21
A Downing Street, London kormányzati negyedének ez a keskeny utcácskája, elsősorban a 10-es számú házról nevezetes. A dísztelen téglaépület 1732 óta a mindenkori brit miniszterelnök rezidenciája és egyben a kabinet üléseinek színhelye. Itt lakott Gordon Brown kormányfő is, de amikor kedd délután hírét vette, hogy a választáson győztes Konzervatív Párt a parlamenti többség megteremtése érdekében sikeres tárgyalást folytatott a Liberális Demokrata Párttal, tehát a konzervatív David Cameron lesz az új miniszterelnök, azonnal megkezdte a kiköltözést.

A Downing Street 10 hátsó bejáratánál, a jól ápolt kertecske felöli részen, kedd délután megjelentek a teherautók, bár a ház antik bútorzata és berendezése általában öröklődik egyik kormányfőről a másikra. De egy két kisgyermekes családnak sok holmija van, tehát Gordon Brown késedelem nélkül megkezdte a kihurcolkodást.

Kedd este háromnegyed kilenckor a királynő által kormányalakításra felkért új miniszterelnök, David Cameron már megjelent a Downing Street 10-nél a feleségével, de nem éjszakáztak ott. Samantha Cameron megismerkedett a személyzettel, majd távoztak.

Kérdés, egyáltalán beköltöznek-e? Valószínűleg nem. Ehelyett a szomszédos 11 lesz az otthonuk. Nekik is két gyermekük van, mint Brownéknak, most várják a harmadikat, és a miniszterelnöki lakosztály ekkora családnak nem elég tágas. A szomszédban több a hely, mert ott nincsenek irodák.

A brit miniszterelnökök számára nem kötelező a Downing Streeten lakni, de a hagyományőrzés szép brit erény. 1732-ben királyi ajándék volt a rezidencia, ám a 19-ik század elején annyira elszaporodtak a környéken az utcalányok és a zsebtolvajok, hogy a kormányfők inkább a vidéki kastélyukból jártak be az irodákba.

1877-ben Viktória királynő kedvenc miniszterelnöke, Benjamin Disraeli határozta el, hogy kívül-belül renováltatja a Downing Street 10-et és beköltözik, mert hasogató köszvénye miatt nehezére esett átsétálni az irodákba a szomszéd sarkon lévő lakhelyéről.

A lakószobák jelenleg a harmadik emeleten vannak, a konyha az alagsorban, a közben eső szinteken a miniszterelnökség helyezkedik el. Nem ideális ház ez egy gyermekes család számára.

A környék a 19-ik század végén kulturálódott, elnyerte ma is látható eleganciáját, tehát azóta immár minden kormányfő beköltözik a Downing Streetre. Persze, a második világháborús éjszakai bombázások miatt Winston Churchill az éjjeli órákban a közeli óvóhelyre kényszerült.

Az épület modernizálása Margaret Thatcher miniszterelnöknek köszönhető, s az is, hogy az utca mindkét végén erős vasrács védi a kormányfőket a merénylőktől. Akkor szépült meg a tágas ebédlő, ahová az épület fennállásának 250-ik évfordulóján Thatcher asszony díszvacsorára hívta meg pártállásra való tekintet nélkül minden még élő és megjelenésre képes elődjét, tehát Lord Home-ot, Harold Wilsont, Edward Heath-t és James Callaghant. Kérdés, David Cameron vendégül látja-e valaha is a ház előző lakóját, az immár egyszerű képviselővé visszavonult Gordon Brownt?


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást