Egy francia brókerre verik a pénzügyi válságot?

Infostart
2010. április 28. 12:57
Ártatlanságát hangoztatta egy amerikai szenátusi bizottság előtt a Goldman Sachs vezetősége, pedig a világ legnagyobb befektetési bankját azzal vádolják, hogy szerepet játszott a pénzügyi válság előidézésében és még profitált is belőle. Elemzők szerint hiba lenne a pénzügyi szektor felelőtlenségét egyetlen szereplőre kenni.

A Rolling Stone magazin emlékezetes módon "vámpír óriáskalmárnak" nevezte a Goldman Sachsot, a világ leggazdagabb befektetési bankját. Az amerikai bankfelügyelet vizsgálatát követően a 141 éves cég vezetői most dühös szenátorok és állampolgárok előtt is azt próbálták bizonyítani, hogy semmi rosszat nem tettek.

A bankot azzal vádolják, hogy az amerikai ingatlanpiachoz kötődő, kibogozhatatlan módon csomagolt biztosítási termékeket adott el, de közben arra tette fel a pénzét, hogy leesnek az ingatlanárak. Azaz, abból profitált, hogy az ügyfeleinek eladott termékek értéke esni fog - mondta Carl Levin szenátor, a vizsgálóbizottság elnöke.

A vád szerint a Goldman a Paulson nevű fedezeti alapra bízta, milyen lakáshitel termékekre válasszon ki biztosítást. Az ügyletbe bevonták az ACA biztosítót, amely azt hitte, hogy a fedezeti alap vele együtt fektet be majd pénzt. A Paulson azonban arra tett, hogy az ingatlanok értéke esni fog és így jutott pénzhez. A Goldman tagadja a vádakat, de a közvélemény és a politikusok nincsenek elnéző hangulatban.

Minden botránynak kell egy arc, és úgy tűnik, a Goldman csapatból a 31 éves Fabrice Tourré bróker lesz az, akit az amerikai média az egyik gonosznak állít majd be. Segít ebben az is, hogy a férfi francia.

Tourré határozottan tagadta a vádakat, hogy az általa forgalmazott úgynevezett "Frankenstein-termékek" nyomán árasztották volna el a pénzügyi rendszert az "mérgezett lakáshitel derivatívák". Tourré barátnőjének írt e-mailjei is a bizottság elé kerültek, ezekben munkája izgalmairól ír. Az egyikben például azt fejtegette, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat a rendszer. Egy másikban maga is "szörnyetegeknek" nevezte a cég által kreált "összetett és egzotikus" befektetési termékeket.

A Goldman vezérkarát és Tourrét a pénzügyi dolgozók ilyen, követhetetlen nyelvi fordulatai és ügyletei, no meg a Goldmannek juttatott adófizetői pénzek miatt dühös tiltakozók fogadták a Szenátusnál. "Börtönbe velük!" - kiabálták a rabruhába öltözött tüntetők.

Mindeközben a Szenátusban vita folyik a Wall Street-i pénzvilág reformjáról, arról, hogy törvénnyel szabályozzák, mennyi kockázatot vállalhatnak a bankok, de a republikánusok a hét elején blokkolták a szavazást.

A londoni Economist magazin azonban megjegyzi: lehet, hogy a Goldman profitéhes cég, de jogilag nem kötelező kedvesnek lennie olyanokkal szemben, akik maguk is hajlanak a spekulációra. Emellett azoknak is van elszámolni valójuk, akik felpumpálták az amerikai ingatlanpiacot. És, a hitelválság története valójában nem egy cégről, hanem a szinte általános, "buta és valószínűleg csalással fűszerezett" kockáztatásról szól - jegyzi meg az üzleti magazin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást