Már csak az energiahordozók ára fékezheti a fejlődést

Infostart
2010. április 27. 17:40
Lassan ismét hatalmába keríti a németeket a vásárlási láz - legalábbis a fogyasztói szokásokat tanulmányozó nürnbergi kutatóintézet most közzétett felmérése szerint az esztendő eleje óta a kiskereskedelemben szokatlanul nagy mennyiségű áru kelt el.

Már ebben a hónapban is kedvező szinten állt a fogyasztókedv mutatója, de májusra már közel fél százalékos emelkedés várható, és így az index elérheti a 3,8 százalékpontot. Az év elején még erősen ingadozott ez a mutató, de immár a második hónapja töretlenül felfelé tart.

Ez elsősorban a konjunktúra igencsak biztató adataira vezethető vissza, ami a lakosságot derűlátásra, egyben pedig jobb vásárlási kedvre hangolja. Az intézet felméréséből kiderül az is, hogy a dolgozók saját anyagi helyzetüket pozitívan ítélik meg, sőt a bérek további emelkedésére is számítanak.

Mindebből a nürnbergi intézet azt a következtetést vonja le, hogy Németország tényleg túljutott a nemzetközi pénzügyi válság nehezén, és idén a fogyasztás állandóan emelkedni fog. A kivitel további megerősödése pedig a belkereskedelem fokozatos növekedésével párosulva biztosítja a gazdasági élet fellendülését.

Most már csupán az energiahordozók árának alakulása fékezheti ezt a fejlődést, ugyanis a nyersolaj drágulása átmenetileg visszavetette a gyors kilábalást a válságból.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást