"A futballisták úgy veszik a nőket, mint a drága karórákat"

Infostart
2010. április 21. 13:00
Derékba törhet Franck Ribéry, a francia válogatott támadójának nemzetközi karrierje amiatt, hogy kiderült: kiskorú prostituált szolgáltatásait vette igénybe. A rendőrség nyomoz, a labdarúgót pedig tanúként hallgatták ki. Ribéry elismerte ugyan kapcsolatát egy prostituálttal, de azt állítja, nem tudta, hogy az érintett kiskorú.

Amennyiben beigazolódik, hogy Ribéry kiskorú prostituálttal létesített szexuális kapcsolatot, úgy három éves börtön- és 45 ezer eurós, mai árfolyamon közel 12 millió forintos pénzbüntetésre ítélhetik.

A labdarúgó jelenlegi klubját, a német Bayern Münchent rendkívül kínosan érintette az ügy, olyannyira, hogy vezetése hétfőn magyarázatot kért tőle, majd lemondták azt a sajtótájékoztatót, melyen a francia játékos válaszolt volna az újságírók kérdésére. A helyzet komolyságát mutatja, hogy lapértesülések szerint az is kérdésessé vált, hogy meghosszabítják-e egyáltalán a szerződését.

A megbotránkozás időközben déli irányba is átlépte a határokat, és a focista iránt eddig komoly érdeklődést mutató spanyol Real Madrid elnöke közölte: ezek után szó sem lehet Ribéry átigazolásáról, és hasonló hírek érkeznek a középpályást korábban szintén megkereső FC Barcelona háza tájáról is.

Az ügy szálait a rendőrség még bogozza, de azt már tudni lehet, hogy Ribéry egy olyan, a párizsi éjszakai életben jól ismert nőfuttatóval állt kapcsolatban, aki Marokkóból "importálta" a fiatal lányokat és "szállította" őket gazdag és előkelő megrendelői, így több válogatott futballista számára.

A hatóságok még két, az ügyben ugyancsak érintett válogatott játékos meghallgatását tervezik: egyikük Sidney Govou, az Olympique Lyonnais csatára, a másik Hatem Ben Arfa, az Olympique Marseille középpályása, utóbbi azonban tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez.

A labdarúgás kulisszáit jól ismerők számára közismert tény a profi focisták "frenetikus nőfogyasztása" - nyilatkozta az eset kapcsán a Le Monde című napilapnak egy francia újságíró, aki a jelenségről nemrég könyvet írt egy kollégájával. Jérome Jessel azt mondta: a gazdag játékosok gátlástalan fogyasztók, és úgy veszik a nőket, mint a drága karórákat, gépkocsikat vagy luxuslakásokat.

A szerző szerint a közvélemény, azaz a média felelőssége is, hogy ezek az emberek félisteneknek érzik magukat, és azt hiszik, mindent megengedhetnek maguknak. Sok pénzük van, műveletlenek és mindenhatónak érzik magukat: valóságos robbanóelegy, ami rengeteg kárt tud okozni - fogalmazott az újságíró.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást