Repülőjáratok híján buszokkal viszik az utasokat Németországból Nagy-Britanniába

Infostart
2010. április 16. 12:13
Az izlandi tűzhányóból a légkörbe került vulkáni pernye terjedése gyakorlatilag megbénította az Alpoktól északra fekvő európai légteret. Németországi tudósítónk, Vincze András személyes tapasztalatairól számol be.

Az utolsó német nemzetközi repülőtér Stuttgart, amely még fogad gépeket, miután délben a müncheni légikikötőt is lezárták a közeledő vulkáni eredetű hamufelhő miatt. A légiközlekedés szakértői ugyanis attól tartanak, hogy a pernye tönkreteheti az utasszállítók hajtóművét, ami katasztrófához vezet.

Meteorológusok abban reménykednek, hogy a hamufelhő sűrűsége a szél hatására mielőbb csökken, és a légtér ismét biztonságossá válik. Addig azonban az utasok ezrei várakoznak a repülőterek csarnokaiban - vagy, aki teheti, vasúton vagy buszon próbálja úti célját elérni.

Budapestről ma reggel csupán egyetlen németországi járat indult el, a Lufthansa Münchenbe induló gépének pilótája azonban felszállás előtt közölte az utasokkal, hogy a bajor főváros egyelőre végállomásnak ígérkezik, mert legkésőbb délben lezárják a légi forgalom elől.

Mivel nem akarta borzolni a kedélyeket, nem említette, hogy a müncheni légikikötőt is főleg azért tartották nyitva, hogy fogadhassa Angela Merkel kancellár különgépét, amely eredetileg Berlinben akart leszállni. Az Egyesült Államokból érkezett kancellár gépének landolása után a müncheni repülőtéren is leállt a forgalom, és Angela Merkel gépkocsin folytatta útját Berlin felé.

A különböző légitársaságok a bajor fővárosban rekedt utasaik számára autóbuszokat béreltek. Mivel tegnap óta az észak-német légtér gyakorlatilag megbénult, aki tehette, vonatra szállt, így az IC és ICE szerelvényein példátlan zsúfoltság uralkodik. Mivel Münchenben és térségében a nemzetközi vásár miatt egyetlen hotelszoba sincs kiadó, a légitársaságok rákényszerülnek utasaik tovább küldésére, amire a bérelt autóbuszok kínálnak még úgy-ahogy elfogadható megoldást.

Némi meglepetéssel láttam a Nagy-Britanniába irányuló és törölt járatok felirata alatt a tájékoztatást, hogy a repülőtér elől mikor indul a Londonba, Manchesterbe vagy Birminghambe autóbusz. Amikor kiléptem a várócsarnokból, megbizonyosodhattam a britek higgadtságáról is, mert a sebtében felállított buszmegállóban békésen várakoztak arra, hogy megkezdhessék a közel 12 órás autóbusz utat a szigetország felé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást