Megnyugtató az üzleti körök számára a Fidesz elsöprő sikere

Infostart
2010. április 13. 12:30
Az, hogy a Fidesz már az első fordulóban abszolút többséget szerzett, kifejezetten megnyugtató - állítja egy francia lap gazdasági elemzőkre hivatkozva. Egy másik újságcikk ugyanakkor megjegyzi: az Orbán Viktor vezette kormány mozgástere kifejezetten szűk lesz.

"A Fidesz győzelme nem aggasztja a gazdasági elemzőket" - ezzel a megállapítással kezdi a magyarországi választásokról szóló beszámolóját a francia Les Echos gazdasági napilap. A cikk szerzője szerint ennek az oka meglehetősen egyszerű: a következő, Orbán Viktor vezette kormány mozgástere kifejezetten szűk lesz, mivel eleget kell tennie az országot a gazdasági összeomlástól megmentő hitelezők, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, illetve az Európai Unió által támasztott feltételeknek.

A lap idézi Böszörményi Nagy Gergelyt, a Nézőpont Intézet vezető elemzőjét is, aki úgy véli: Orbán Viktor győzelmét a gazdasági körök kifejezetten jól fogadták, az általa vezetett kormány ugyanis kellő töbséggel rendelkezik majd a szükséges strukturális reformok végrehajtásához. A Les Echos egy másik, szintén a választásokat elemző cikkében megjegyzi: a pénzpiacok is jól reagáltak a jobboldali győzelemre, hétfőn ugyanis a forint enyhén erősödött az euróval szemben.

A Nouvel Observateur című baloldali hetilap a Deutsche Bank egyik elemzőjét idézi, aki úgy véli: igaz ugyan, hogy a szélsőjobboldali Jobbik előretörése, valamint a hagyományos liberális pártok elképesztően gyenge szereplése joggal aggaszthatná a külföldi befektetőket, ám azt, hogy a Fidesz már az első fordulóban abszolút többséget szerzett, kifejezetten megnyugtató fejleményként kell számba venniük.

A Le Point jobboldali hetilap a választás lebonyolítása körüli szervezetlenséget emeli ki, emlékeztetve, hogy Kósa Lajos lemondásra szólította fel az Országos Választási Iroda és az Országos Választási Bizottság vezetőit. A baloldali Libération napilap pedig "Orbán Viktor elsöpri a baloldalt" című írásában arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc hiába próbálta meggyőzni a magyarokat, már senki sem hitt neki.

A magyarok kétharmada nacionalista és populista eszmékre szavazott - véli a belga Le Soir című liberális napilapban írt elemzésében Jean-Michel De Waele politológus. A brüsszeli Szabadegyetemen dolgozó tanár szerint az elmúlt nyolc év kormányzása alatt a szocialisták teljesen hiteltelenné váltak, úgy véli azonban, hogy inkább Európa-pártibbak, mint Orbán Viktor, akit De Waele euroszektpikusnak nevez.

A svájci Le Temps című napilap "A magyar démonok ébredése" című cikkében azt írja: a nemzetközi sajtót nem annyira a jobboldal győzelme, mint a "rasszista" Jobbik előretörése aggasztja, amely nagymértékben hozzájárult a szocialisták összeomlásához.

A "Magyarország és a Trianon árnyéka" című elemzésében pedig, melyet amúgy a francia Le Monde liberális napilap Budapestre kiküldött tudósítója jegyez, egyebek mellett az olvasható, hogy a magyar tragikus történelmi múlt, amely a szélsőjobb egyik kedvenc témájává vált, súlyos teher lehet az Európa Unió számára, annál is inkább, mivel 2011-ben a magyarok veszik át az unió Tanácsának soros elnökségét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást