"Emberiség elleni bűnök" vádjával állítanák bíróság elé a pápát

Infostart
2010. április 13. 19:40
A Vatikán arra utasítja a püspököket és más egyházi vezetőket, hogy jelentsék a rendőrségnek, ha gyermekek molesztálása jut a tudomásukra. A legutóbbi ilyen botrány még húsvét előtt robbant ki, de úgy tűnik, az áldozatokat nem elégíti ki a lépés.

A szenvedő alanyok, kormányok által folytatott vizsgálatok és esküdtszékek is azt állítják, hogy a katolikus egyház el akarta tussolni a papok gyermekzaklatási ügyeit - írja az AP. A vádakat arra alapozzák, hogy az egyházi hierarchia, sőt a későbbi XVI. Benedek pápa is tudhatott a gyermekmolesztálási esetekről, de mégsem jelentette azokat a rendőrségnek.

A Vatikán azonban azt mondja: a katolikus egyház már régóta azt az irányvonalat követi, amit a hívőknek is előír, mégpedig, hogy tartsák be a polgári törvényeket.

A Szentszék új ajánlása, melyet a Vatikán honlapján publikáltak, egyértelművé teszi a hívők számára, hogy mit is javasol: "a bűncselekményeknek az illetékes hatóságoknál történő bejelentését szabályozó polgári törvényeket mindig követni kell" - olvasható a dokumentumban.

Az AP megjegyzi, hogy a birtokába jutott pénteki vázlatban még nem szerepelt ez a mondat. A Vatikán nem adott magyarázatot a kiegészítésre.

Az áldozatok érdekképviseleti szerveit nem hatotta meg a lépés. A SNAP, a Papok Molesztálását Túlélők Hálózata nevű csoport például azt mondta: csak egyetlen mondatról van szó, ami nem tudja eltörölni a titoktartás évszázados szokását. Ez a mondat nem sokat jelent, amíg a püspökök nem reagálnak rá."

Tudósítók szerint az egyházi vezetőkre vonatkozó vatikáni dokumentumok nem fogalmaznak egyértelműen. Jeffrey Lena, a Szentszék amerikai ügyvédje azonban azt mondta: az 1965-ös II. vatikáni zsinat egyik dokumentuma utal arra, hogy követni kell az igazságos polgári törvényeket - azaz jelenteni kell a hatóságoknak az egyházi személyek által elkövetett bűncselekményeket.

Közben a pápa két brit bírálója azt mondja, hogy szeptemberi látogatásán le kellene tartóztatni XVI. Benedeket és "emberiség elleni bűnök" vádjával bíróság elé kellene állítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást