eur:
394.18
usd:
369.51
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Túl sikeres, túl egyszerű - vagyis nem kell?

Túl sikeres, ezért egyre nagyobb vitát kavar Franciaországban a tavaly bevezetett ön-vállalkozói státusz: az iparosok tisztességtelen konkurenciát látnak benne, a szenátorok egy része pedig azt szeretné, ha ezt a működési formát csak három évig lehetne választani.

A honatyák azzal érvelnek, hogy az adózási szempontból rendkívül egyszerű státusszal máris sok a visszaélés. Az általuk leírt jelenség némiképp hasonlít arra a magyarországi korszakra, amikor a cégek betéti társaságok létrehozására kényszerítették alkalmazottaik egy részét, majd korábbi munkájuk elvégzésére vállalkozói szerződést kötöttek velük, ily módon spórolva meg a tb-terheket, illetve könnyítve meg az esetleges felmondásokat.

Az ön-vállalkozási formát még tavaly január 1-jétől vezette be a francia kormány, és azzal alapvetően a gazdasági válságtól megrettent alkalmazottak vállalkozó kedvét akarta serkenteni, és természetesen kifehéríteni a másodállásokból származó jövedelmeket. Ez volt a magyarázata annak, hogy azt elsősorban azok választhatták, akik már rendelkeztek valamilyen jövedelemmel: a magán vagy az állami szektor alkalmazottai, nyugdíjasok, diákok vagy éppen munkanélküli segélyben részesülők.

Az új státuszt azonban mindjárt bevezetését követően csaknem minden foglalkozási ágazat megkívánta, ami érthető, hiszen a bonyolult francia vállalkozási környezetben az soha nem látott szabadságot jelent. Egyszerű, ingyenes jelentkezéssel lehet ugyanis ön-vállalkozóvá válni, az adózás pedig gyerekjáték.

Árbevétele nem egészen 22 százalékának a befizetésével az ön-vállalkozó egyszerre egyenlíti ki a társadalombiztosítási járulékokat, valamint a családon belül ráeső személyi jövedelemadót, és óriási újdonságnak számít, hogy ha nincs bevétele, semmit sem kell fizetnie.

Az új státusz iránti igény annyira erőteljes volt, hogy a Fillon-kormánynak az eredeti szabályokat többször át kellett dolgoznia, és mára nemcsak kisiparosok és kereskedők, hanem a lehetőségtől korábban elzárt szellemi szabadfoglalkozásúak is választhatják ezt a működési formát. Sőt, a kis és közepes vállalkozásokért felelős államtitkár a Les Echos gazdasági napilapnak azt mondta, a szakmából érkező többszöri sürgetést követően úgy döntöttek, hogy hamarosan az orvosok is ön-vállalkozhatnak.

A francia szakszervezetek egy része, illetve az iparosok érdekvédelmi szervezetei immár közel egy éve ádáz harcot vívnak a cégalapítások számát amúgy folyamatosan és látványosan emelő kormányzati "találmány ellen". Kifogásuk kettős: egyrészt úgy vélik, hogy az ön-vállalkozók túlságosan alacsony áron végeznek ellenőrizhetetlen minőségű munkát és ezzel ellehetetlenítik a többieket, másrészt attól tartanak, hogy az új státusz teljesen felforgatja a hagyományos francia munkaviszonyokat, és színlelt vállalkozási szerződések sorát hozza létre.

A "vállalkozási csodát" kitaláló államtitkár azonban úgy véli: szó sincs tisztességtelen konkurenciáról, hiszen végeredményben az ön-vállalkozók ugyanannyi adót fizetnek, mint a hagyományos cégformában működő iparosok, a színlelt szerződések száma pedig szerinte elenyésző és azok állami eszközökkel könnyen kiszűrhetők, ezért hallani sem akar a szigorításról. Már csak azért sem, mert tavaly összesen 320 ezren választották az ön-vállalkozói státust, 120 ezerrel többen, mint amennyire a kormány számított.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×