Negyed százada a legsúlyosabb bányaszerencsétlenség Amerikában

Infostart
2010. április 6. 11:20
Legalább 25 bányász halt meg egy amerikai szénbányában történt robbanásban - ez volt 25 éve a legsúlyosabb hasonló baleset. Négy bányászt továbbra is keresnek, de a súlyos metán- és szén-monoxid-veszély miatt a mentést felfüggesztették. Közben Kínában, ahol "csodának" nevezték 115 bányász megmentését, megtalálták öt dolgozó holttestét.

Nyugat-Virginia szorosan összefonódik az amerikai szénbányászattal - beszédes annak a városnak a neve is, ahol a mostani, súlyos baleset történt: Montcoal, azaz szénhegy.

Jelentések szerint a szerencsétlenség egy olyan bányában történt, ahol már korábban is voltak biztonsági problémák. Amellett, hogy 25-en meghaltak a detonációban, négy embert továbbra is keresnek, de a kutatók szerint kevés az esély, hogy életben találják őket.

A mentőalakulatok lyukakat fúrnak a talajba, hogy kiszabadulhassanak a mérges gázok a felszín alól. A helyi bányabiztonsági hatóság szerint nem valószínű, hogy a dolgozóknak sikerült eljutniuk az úgynevezett "mentőkamrába", ahol tiszta levegő és a felhalmozott élelmiszer lehetővé teszi, hogy napokon át életben maradjanak.

1948-ban 27 bányász halt meg egy Utah állambeli bányakatasztrófában, és azóta ez a legsúlyosabb ilyen baleset. Az áldozatok között volt egy 62 éves bányász, akinek már csak néhány hete volt a nyugdíjig.

A Massey Energy bányacéget, amely az öt legnagyobb amerikai szénbányászati vállalkozás egyike, tavaly 382 ezer dollár bírságra ítélték a biztonsági előírások megsértése miatt.

Nyugat-Virginia állam nagy befolyással bír az amerikai klímapolitikára - az itteni munkahelyek miatti aggodalom fékezi a szénből termelt energia, és így a szén-dioxid-kibocsátás visszafogását.

Közben Kínában egy elöntött bányában megtalálták öt bányász holttestét - egy nappal az után, hogy 115 dolgozót egy héttel a baleset után élve hoztak fel a kutatók. A hatóságok csodának nevezték, hogy ilyen sokan túlélték a balesetet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást