Jóval népszerűbb a miniszterelnök, mint az államfő

Infostart
2010. március 29. 21:43
Nincs feszültség a francia államfő és miniszterelnöke között, minden ezzel ellentétes állítás manipuláció - egyebek mellett ez derül ki abból az interjúból, amelyet François Fillon miniszterelnök adott a Journal de Dimanche című hetilapnak. A terjedelmes cikk azt követően jelent meg, hogy a múlt héten a francia médiában elterjedt: megromlott az eddig példásnak tartott viszony Nicolas Sarkozy és kormányfője között.

Ez a kommentátorok szerint abban is megmutatkozott, hogy François Fillonnak az államfő kifejezett kérésére le kellett mondania egy televíziós interjút, amelyben alapvetően a regionális választásokon elszenvedett kormánypárti kudarcról faggatták volna.

A vasárnapi interjúban a miniszterelnök azt mondta: ami a Nicolas Sarkozyvel való viszonyáról kapcsolatosan a múlt vasárnap óta a sajtóban megjelent, színtiszta manipuláció, és kizárólag a kormány meggyengítését szolgálja.

"Álláspontom nagyon egyszerű és világos: az általános választásokon megbízást kapott köztársasági elnök határozza meg a követendő politikai irányt, és azt a kormányfő végrehajtja" - fogalmazta meg miniszterelnöki krédóját François Fillon, aki szerint Nicolas Sarkozy már most a 2012-es elnökválasztások "természetes jelöltjének" számít.

A "tisztázó interjúban" a miniszterelnök burkoltan ugyan, de összezárásra és nagyobb lojalitásra szólította fel a kormánypárti többséghez tartozó képviselőket, a regionális választási kudarc óta ugyanis többen nyíltan bírálták Nicolas Sarkozyt.

Ami nyilván tovább rontotta a köztársasági elnök megítélését, egy friss közvélemény-kutatás szerint ugyanis az államfő népszerűsége megválasztása óta nem volt ennyire alacsonyan: a választók mindössze 30 százaléka nyilatkozik úgy, hogy bízik benne, ami nem kevesebb, mint hat százalékos visszaesést jelent a februárban mért adatokhoz képest. François Fillon népszerűsége mindeközben töretlennek mondható: őt a megkérdezettek 49 százaléka továbbra is megbízhatónak tartja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást