Kiképzést és fegyvert kapnak Iránban a tálib lázadók

Infostart
2010. március 22. 13:37
Több száz tálib lázadót Iránban képezte ki arra, hogy NATO-katonákat öljön meg - állítja a Sunday Times. A lap mindezt két tálib parancsnokkal készült interjújára alapozza. A tálibokat több hónapos tanfolyamra utaztatták Iránba, ahol átfogó kiképzést kaptak.

Két, név nélkül nyilatkozó tálib parancsnok azt állította a Sunday Timesnak: nem csak kiképzést kaptak Iránban, de még pénzt is fizettek azért, hogy betanulják a NATO-erők elleni támadások technikáit.

Mint mondták, három hónapos kiképzésen vettek részt több száz másik tálib harcossal Irán délnyugati, sivatagos területein. Oktatóik megtanították őket arra, hogyan kell rajtaütéseket végrehajtani, és út menti bombákat elhelyezni, amelyekkel már eddig is sikeresen tizedelték az Afganisztánban harcoló külföldi erőket.

Azt is elmagyarázták nekik, hogyan telepítsenek második, és harmadik pokolgépeket, hogy a mentőalakulatoknak is veszteségeket okozzanak, de különböző menekülési, és az ellenség elkerülését szolgáló technikákat is megismertettek velük.

Az egyik parancsnok azt mondta, hogy a szomszédos Pakisztán tálibok elleni fellépése miatt kerestek segítséget Iránban, és közölte: további embereit küldi az idén az iszlám köztársaságba.

Mindkét férfi azt állította, hogy Irán fegyverekkel is ellátja őket - az aknákat és puskákat a két országot elválasztó sivatagon és helyi ösvényeken vándorló nomád törzsekkel küldi át.

Átalakulóban?

A múltban a síita Irán szemben állt a szunnita tálibokkal, de most növelni akarja befolyását - jegyzi meg a Sunday Times. Ezzel szemben a márciusban Kabulba látogató Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a nyilvánosság előtt állt ki házigazdája, Hamid Karzai mellett.

A Sunday Times cikke olyan pillanatban jelent meg, amikor Amerika és szövetségesei kampányt folytatnak az Irán elleni ENSZ-szankciók szigorításáért.

Közben Karzai szóvivője hétfőn közölte: az afgán elnök találkozott az egyik, ellene és a NATO-erők ellen harcoló lázadó csoport küldöttségével. A Hezb-i-Iszlámi csoport a tálibok ellenfele, és azt közölte, hogy 15 pontból álló béketervvel érkezett a fővárosba.

Gulbuddin Hekmatjar hadúr, a csoport bujkáló vezetője a külföldi csapatok távozását akarja, de az utóbbi hónapokban emberei többször összecsaptak a területére bejutott tálibokkal. Karzai erőteljes diplomáciai kampányba kezdett, hogy a lázadók egy részét rávegye a fegyverletételre, ezért gazdasági miniszterré nevezte ki a Hezb-i-Iszlámi egy volt tagját.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást