Állatvédelem halálra ítélni a tenyészállatokat?

Infostart
2010. március 18. 19:20
Megdöbbenéssel tapasztalták a Berlintől északra fekvő falu, Fankenförde lakosai, hogy a tyúkjaikat vérengző fenevadak tizedelték meg. Mint kiderült, nyércek voltak a tettesek, amelyet az ismeretlen tettesek a közeli állatfarmról engedtek szabadon.

A nyércek ketreceinek feltörését az ismeretlen személyek videofelvételen rögzítették és az interneten is közzétették. Az akciót az állatok kiszabadításának minősítették.

Az ügyben a rendőrség kiterjedt nyomozásba kezdet,t de eddig csupán azzal az eredménnyel büszkélkedhet, hogy a négyezer nyércből közel kétezret már sikerült kézre keríteni.

Az állatfarm tulajdonosa hangsúlyozta, hogy tenyészállatokról van szó, amelyek képtelen a szabadban élni, következésképpen néhány héten belül pusztulásra vannak ítélve. Nem titkolta azonban azt sem, hogy a ketrecek feltörése legalább 180 ezer euró veszteséget okozott.

Azóta az elszabadult nyércek a környéken garázdálkodnak és jelentős pusztítást végeztek Frankenförde, de már a szomszédos települések szárnyas-állományában. Az állatfarm a szőrmeipar számára tenyészt nyérceket, és belőlük készítik az egyik legelegánsabb bundát, a nerckabátot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást