Pluszpénz a kis és közepes vállalatok finanszírozására

Infostart
2010. március 8. 18:30
A francia bankok 96 milliárd eurót, mai árfolyamon csaknem 26 ezer milliárd forintot különítenek el a kis és közepes, valamint a tíz személynél kevesebbet foglalkoztató vállalatok finanszírozására. Ezt a Francia Bankszövetség elnöke jelentette be azt követően, hogy a hét végén találkozott Nicolas Sarkozy államfővel, François Fillon miniszterelnökkel, valamint a gazdasági válság elején, a cégek és a pénzintézetek közötti közvetítésre kinevezett, úgynevezett hitelmediátorral.

A megbeszélésre azért került sor, mert a kormány hónapok óta úgy véli: a francia pénzintézetek nem finanszírozzák megfelelő mértékben a reálgazdaságot, holott azt a válság kezdetekor, az államtól kapott támogatás fejében ünnepélyesen megígérték.

Az elmúlt hónapokban készített felmérések szerint a kis és közepes vállalatok vezetőinek 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen nehezebben jut banki hitelhez, és ez ügyben a gazdasági miniszter februárban már egyszer magához rendelte a legnagyobb pénzintézetek vezetőit.

A hitellehetőségek beszűkülése miatti elégedetlenség egyébként az év elején nemcsak panasz, hanem konkrét kezdeményezés formájában is megnyilvánult, januárban ugyanis tizenöt, a kereskedelmi bankok tevékenységével elégedetlen vállalat bejelentette: saját pénzintézet létrehozását tervezik Franciaországban, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére pedig nem kevesebb, mint 225 ezer eurót dobtak össze.

A bejelentéssel csaknem egy időben az ipari miniszter is hasonló ötlettel állt elő: ő egy úgynevezett ipari bank létrehozását vetette föl, amely alapvetően a reálgazdaságot finanszírozná, úgy vélte ugyanis, hogy a jelenlegi, elsősorban a tőke növelését támogató banki gyakorlat "egyenesen a falnak vezet".

A közvetlen és közvetett nyomások végül nem maradtak hatástalanul, a bankok egy hónap leforgása alatt a kis és közepes vállalati kör számára elkülönített 38 milliárd eurós finanszírozási keretet további 58 milliárddal fejelték meg. A pénzintézetek emellett azt is vállalták, hogy lényegesen lerövidítik a vállalati hitelkérelmek elbírálásának az időtartamát, amelyre a cégvezetők ugyancsak hónapok óta panaszkodnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást