eur:
394.83
usd:
370.34
bux:
65265.51
2024. április 19. péntek Emma

Először csökkentek a német reálbérek

A Német Szövetségi Köztársaság 1949-ben történt megalapítása óta a múlt évben csökkentek első alkalommal a reálbérek. A statisztikai hivatal most közétett felmérése szerint 2009-ben közel fél százalékkal kevesebbet kerestek a dolgozók, mint egy évvel korábban.

A pénzügyi válság már a múlt évben éreztette hatását a dolgozók fizetésén is, ugyanis az ország megalapítása óta tavaly első alkalommal csökkentek a reálbérek. A szövetségi statisztikai hivatal most közétett jelentése szerint a múlt évben az átlagfizetés 27.648 euró volt, ami közel fél százalékkal maradt el az előző évi szint mögött.

A reálbércsökkenést főleg az okozta, hogy a vállalatok jelentős része megszüntette a túlórát, valamint az elbocsátások megelőzésére bevezette a rövidített munkaidőt, ami természetesen bércsökkenéssel járt.

A szövetségi statisztikai hivatal az évi átlagfizetést úgy számolja ki, hogy a segédmunkástól a gyárigazgatóig valamennyi alkalmazott bérét figyelembe veszi és beszámítja a prémiumokat, a karácsonyi, illetve egyéb juttatásokat is, és az így kapott összeget elosztja a munkavállalók számával. Így számolták ki az egy főre eső 27.648 eurót, ami még a szakszervezetek által kiharcolt emelések ellenére is csaknem fél százalékkal kevesebb a 2008-as átlagbérnél.

Ágazatokra lebontva, a legrosszabb helyzet a feldolgozóiparban alakult ki, ahol a dolgozók reálbére közel 4 százalékkal csökkent egy év alatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×