Nő Németország tekintélye az Egyesült Államokban

Infostart
2010. március 2. 21:40
Németország tekintélye egyre nagyobb az Egyesült Államokban. Mint a washingtoni német nagykövetség által megrendelt nagyszabású felmérés kimutatta, az amerikaiak fele elismeréssel tekint Németországra. A néhány évvel ezelőtt készült kimutatás még távolról sem volt ennyire biztató.

Az iraki katonai beavatkozástól való távolmaradás miatt annak idején az Egyesült Államokban felkorbácsolódtak a németellenes érzések. Az akkori elnök, George W. Bush még a nemzetközi találkozókon is keresztülnézett Gerhard Schröder kancelláron, és szóba került az amerikai piacokon a német áruk bojkottálása is.

Azóta azonban sokat változott a világ, és erősen javult a németekről kialakult benyomás is. Míg két évvel ezelőtt az amerikaiak alig 43 százaléka nézett fel a németekre, a most közétett nagyszabású közvélemény-kutatás adatai szerint a válaszadók 48 százaléka vallotta, hogy kiválónak tartja a német technikát, művészetet és kultúrát.

A két kormány közötti viszonyt azonban még ma is csak 41 százaléka tartja jónak - ami feltehetően az ezredfordulót követő években fellépett súrlódások következménye.

A tanulmány ismertetésekor a Washingtonban akkreditált német nagykövet kiemelte, hogy kiváltképpen a felnövekvő nemzedék nyilatkozott elismeréssel a környezetvédelmi, illetve az újrahasznosítható energiaforrások felhasználását célzó német intézkedésekről. Míg korábban egy amerikainak a jelenlegi Németországgal kapcsolatban az autópályák és a sör jutott először az eszébe, manapság egyre inkább a fejlett technológia, a művészeteken, illetve a kultúra terén elért eredmények szorítják háttérbe a korábbi kliséket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást