Németországban sincs pénz a kátyúk kijavítására

Infostart
2010. február 23. 20:30
A lassan vége felé közeledő tél szokatlanul nagy kárt okozott a német útállományban. A közutak karbantartása a települések hatáskörébe tartozik, így a városok és községek költségvetésébe évről-évre beütemeznek egy jelentős tételt, amelyből az elmúlt években fedezni lehetett a téli felfagyások és más közúti károk kijavítását. Ezúttal a december eleje óta tartó zord időjárás anyagi vetülete csaknem megoldhatatlan feladat elé állítja a településeket.

A hó elolvadása után az utakon és járdákon megjelentek a tél okozta károk: felfagyások és balesettel fenyegető repedések, és a mind jobban tátongó gödrök. Berlin közel 5 és fél ezer kilométer hosszú városi úthálózatának helyrehozatala legalább 100 millió euróba fog kerülni, azonban az egyébként is súlyos anyagi nehézségekkel küzdő főváros ilyen célra csupán 2 és fél millió eurót ütemezett be.

Nem jobb a helyzet Lübeckben sem, ahol az illetékes hatóságok kereken 14 ezer veszélyesnek minősülő útkárosodást észleltek. Ezeket ha csak felületesen javítják is ki, legalább másfél millió többletkiadást ró a kikötővárosra.

Az útburkolat pusztulásában jelentős szerepet játszott az a tény, hogy a közforgalmat csak folyamatos sózással tudták úgy-ahogy fenntartani, és az ipari só komolyan közrejátszott az már repedező aszfaltréteg gyors korróziójához.

De nemcsak a településeket fenyegeti anyagi csapás, a biztosítótársaságok is csaknem negyedmilliárd euró többletkiadással számolnak az elmúlt két hónapban történt szokatlanul nagy számú balesettel járó kiadásainak kiegyenlítésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást