Katonai puccs készült Törökországban

Infostart
2010. február 23. 12:40
A gyanú szerint mecseteket akart felrobbantani és Görögországgal akart háborút provokálni 52 volt, és jelenlegi katonai parancsnok Törökországban, akiket elfogott a rendőrség. Megfigyelők szerint azonban az iszlámista múltú kormány és a világ erőket képviselő katonaság újabb pengeváltásáról lehet szó.

A kormány megbuktatását tervezte egy katonai puccs kiprovokálásával török tábornokok és ezredesek csoportja úgy, hogy káoszt akartak okozni az országban - legalábbis ezzel a gyanúval tartóztatták le őket. A török ügyészség már megkezdte az Ergenekon-ügyként elhíresült, állítólagos kormányellenes összeesküvés gyanúja miatt őrizetbe vett katonatisztek kihallgatását.

A modern török állam alapítója, Mustafa Kemal Atatürk is katonatiszt volt, és az Ottomán Birodalom romjain létrehozott állam világi jellegét azóta is a hadsereg őrizte. A hatvanas évek óta négy kormányt buktattak meg a katonák.

Elemzők szerint Recep Tayyip Erdogan iszlámista gyökerű kormánya azonban megérezte, hogy megváltozott az erőegyensúly, és fellépett a katonai elittel szemben. Erdogan pártját a törökök újraválasztották, az Európai Unió pedig annak ellenére, hogy állandóan kitolja a lehetséges török EU-tagság időpontját, támogatta a kormányt a hadsereg visszaszorításában.

A hatóságok állítása szerint a letartóztatásokat lehallgatások előzték meg. A rendőrök titkos fegyverraktárakat is találtak.

A nyolc városban párhuzamosan tartott rajtaütésben 21 tábornokot és tengernagyot fogtak el, köztük a vezérkari főnök egykori helyettesét, Ergin Saygunt, valamint a török légierő és a haditengerészet egykori első embereit.

A vádak szerint a volt és jelenlegi tisztek összeesküvést szőttek egy török harci gép lelövésére, hogy háborút provokáljanak Görögországgal, és így ingassák meg a török kormányt. Emellett mecseteket akartak felrobbantani.

A hadsereg határozottan tagadta az állításokat. A hozzá közel álló ellenzéki pártok pedig politikai fellépésről és az emberi jogok megsértéséről beszélnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást