eur:
394.16
usd:
365.34
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vége a VMSZ uralmának Zentán

Vége a Vajdasági Magyar Szövetség uralmának Zentának. Az egyik újvidéki szerb napilap ezzel a címmel jelentette be, hogy rövidesen leváltják a város polgármesterét és a VMSZ ellenzékbe kényszerül. Szabadka után tehát Zentán is kiszorul a Vajdasági Magyar Szövetség a helyi önkormányzat vezetéséből.

Tekintettel arra, hogy a Tisza menti Zenta a Vajdaság egyik legmagyarabb városa, hiszen a lakosság csaknem 90 százaléka magyar, a koalíciós változásokról szóló közlemény hangsúlyozza: szó sincs a zentai közigazgatás magyartalanításáról. A változásokat az immár 18 éve hatalmon lévő Vajdasági Magyar Szövetség passzív és obstruktív magatartása kényszerítette ki.

Bejelentették, hogy 4-5 napon belül összeül a Zentai képviselőtestület, ahol leváltják a polgármestert, aki a VMSZ tagja.

Tekintettel arra, hogy a VMSZ helyett egy másik zentai magyar párt, a magyar polgári szövetség csatlakozott a koalícióhoz, a hatalmi többség meglesz a Vajdasági Magyar Szövetség nélkül is a szerb Demokrata Párttal és még két vagy három szerb párttal.

Zentán a szerb államfő által vezetett Demokrata Pártnak igen sok magyar tagja van, ezért a magyarok, mint nemzetiségi kisebbség igen sok fontos posztra számíthatnak.

A hivatalos közlemény szerint a koalíció átalakítását a hatalmat gyakorló VMSZ passzív magatartás a és politikája kényszerítette ki.

Az égető problémák megvitatását elodázták, a koalíciós partnerek véleményét és javaslatait nem vették figyelembe. A Vajdaságban egyébként hat olyan község van, ahol a VMSZ vezető a hatalmi koalíciót. Pontosabban Szabadkán és Zentán már csak vezette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×